CURLUP - Elizabeth Moon: A sötét sebessége június 30, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, olvasmány, autizmus, Moon , hozzászólásA múlt héten vettem kezembe a könyvet és őszintén megmondom, eleinte vontatottnak találtam. Egy autistáról szól, legtöbbször az ő szemszögéből is íródott. Valamikor a jövőben játszódik, amikor már lehetőség van az autizmus kezelésére, a főszereplő is kapott kisgyermekként ilyen kezelést, és sok mindent meg is tanítottak neki, ezért jól elboldogul a világban, állása van, melyben kiváló matematikai képességeit használhatja, önállóan él, stb. A nehézkes olvasásnak az az oka, hogy a könyv elején ebbe, a számomra idegen felfogásba, érzékelésbe és gondolkodásba kellett belehelyezkednem, megismerni az életkörülményeket, a mindennapi életet, ahogyan egy autista látja azt. És ő már egy kezelt autista, aki sok tekintetben alkalmazkodott a „normálisok” világához – ezáltal az író még igyekszik is megkönnyíteni az olvasó dolgát!
Lou Arrendale sémaelemzéssel foglalkozik egy olyan munkahelyen, ahol segítik az autistákat különböző létesítményekkel, a számukra megfelelő munkakörnyezettel. Ez azonban nem tetszik az új főnöknek, Mr Crenshawnak, aki szeretné ezeket az extrákat megnyirbálni. Vannak mások is, akiknek böki a csőrét az autistákkal való bánásmód. Lout több támadás is éri, melyek egyre erőszakosabbakká válnak. Mivel az autisták nehezen szocializálódnak és nem igazán értik az emberi viselkedést és sok tekintetben a kommunikációt, Lou bajban van. Persze vannak, akik szívesen segítenek neki, például a rendőrök, vagy a barátai. Magánéletében sok pozitív és biztató dolog történik vele, vívni jár, mely elfoglaltság sikerélményt nyújt neki és melynek révén barátokat is talál. Tom és Lucia őszintén fordulnak feléje, segítik és hatásukra Lou fejlődik. A legnehezebbet, hogy kezdeményezzen a lánynál, aki tetszik neki, azonban még nem tudja megtenni.
Lout több oldalról is fenyegetik. Crenshaw kényszeríteni akarja az autista alkalmazottakat, hogy vessék alá magukat egy kísérleti gyógymódnak, melynek eredményeképpen „normálisak” lehetnek, ugyanakkor Lout egy személyes ellensége is megtámadja. Mindkét probléma azt példázza, milyen eszközöket próbálnak meg használni azok, akik nem akarják megérteni az autistákat, azonban a törvény mindkét esetben a gyengék oldalára áll. Csakhogy Lou és társainak problémája ezzel még nem oldódott meg, ugyanúgy nehézségekkel kell szembenézniük az életben.
A kísérleti gyógymód talán valóban megoldást hozhat, azonban egy fontos dilemma is felmerül: az autista személy autistaként önazonos saját magával, Lou egy barátja meg is fogalmazza, hogy szeret autista lenni. Emlékei, melyek meghatározzák, autistaként átélt emlékek, ezért nem lesz-e a kezeléstől más ember? Az immár önkéntesen választható kezelést nem mindenki tudja elfogadni, leginkább az önazonosság dilemmája miatt, illetve azért, mert ők lennének az első emberek, akiken alkalmazzák, ezért úgy érzik csak kísérleti alanyoknak kellenek. Lou végül önként választja a gyógymódot, mely azonban nem mindenkinél válik be. Dönt a saját életéről, kockáztat, kilép a megszokott, jól begyakorolt, biztonságos hétköznapokból. A súlyos agyműtét utáni lábadozását is átélhetjük a könyv lapjain, amikor például nem ismeri meg a legjobb barátját sem …
A regényt nemcsak azért érdemes elolvasni, hogy megtudjuk, végül mi lett a sorsa az oly szimpatikus főhősnek (mert ezt most nem árulom el), hanem azért is, mert tényleg nagyon különleges könyv. Egy tőlünk teljesen eltérő gondolkodású, sérült, mindent „más”-ként érzékelő és felfogó ember bőrébe bújni nem kellemes, sőt fárasztó, sokszor bosszantó. Azonban egy ilyen élmény felnyitja a szemünket, megváltoztatja látásmódunkat, ezáltal izgalmas kaland is lehet. Mindent összevetve, a könyv végére érve az olvasó megérti, miért volt szükség a nehezebben emészthető első részekre. Az író olvasót kell, hogy neveljen először magának, hogy az később be tudja fogadni, amit mondani akar. Ezért mindenkinek ajánlom a regényt, azoknak is, akik nehezen vergődnek át az ilyen típusú szövegeken, mert megéri.
A könyv egyébként nagyon aktuális ma Magyarországon is. Most, amikor sok cég tiltakozik az ellen, hogy bevezessék a legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozások esetében, hogy vagy 5%-ban csökkent munkaképességűeket foglalkoztatnak, vagy jócskán megemelt „rehabilitációs” járulékot kell fizetniük, elgondolkodhatunk a problémáról egy ilyen sérült ember szemszögéből is. Az E/1-es elbeszélésmód lehetővé teszi, hogy jobban megértsük Lout és társait és eldöntsük, az őket fenyegető, őket csak gazdasági tényezőnek látó „normálisok” közé tartozunk, vagy az őket segítő, sorsukkal, fejlődésükkel törődő barátok közé.
Robert Charles Wilson: Tengely (avagy ellenállási kísérlet az olvasás kísértésének) június 5, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, Robert Charles Wilson, olvasmány , 3hozzászólásNem könnyű úgy írni egy könyvről, hogy nem épp most fejeztem be. Sajnos nincs annyi időm, hogy rögtön akkor megírjam a beszámolót egy könyvről, mihelyt elolvastam. Ráadásul mindig már ott vár a következő kötet és hívogatóan csábítgat, hogy őt olvassam, ne az írogatással törődjek. De most megpróbálok ellenállni a kísértésnek, erőt veszek magamon, ugyanis rájöttem, én magamnak is sokkal jobb, ha rögzítem benyomásaimat, hiszen később gyakran visszatérek ezekre (és mások beszámolóit is szívesen olvasom). Csak az a gond, hogy ha nem azonnal kerülök oda, hogy leírjam, akkor sokkal nehezebb visszaemlékeznem egyes részletekre, különösen a nevekre.
Azonban Robert Charles Wilson karakterei nem olyanok, hogy könnyen el lehetne felejteni őket. A könyv a Hugo-díjas Pörgés folytatása, azonban önálló történetként is olvasható. Utalásokban találkozhatunk a korábbi regény szereplőivel, az előzményekkel, illetve egyikük, Diane Dupree, fontos mellékszereplő, akiken keresztül a főszereplők, Lise Adams és Török eljutnak ahhoz a furcsa, kis közösséghez, melyben ún. „negyedikek” egy csoportja nevel egy furcsa kisfiút, Isaacet.
A Feltételezettek által létrehozott átjárón keresztül az emberiség kezdi benépesíteni az Equatoria nevű bolygót. Itt él Török Findley és próbálkozik kisrepülős vállalkozásával pénzt keresni, és ide jött Lise, hogy utánajárjon apja eltűnésének. Gyanítja, hogy a negyedikekkel lehet kapcsolatban a rejtély és Török segítségével igyekszik a nyomába eredni. Ám volt férje, aki a Genomvédelmi Minisztériumban dolgozik, nem nézi jó szemmel mindezt, ráadásul, bár kissé vonakodva, segít a Lisét követő ügynököknek. Ugyanakkor próbál volt feleségének is segíteni információkkal, hogy bizony tűntek el emberek, akiket valószínűleg ügynökök tettek el láb alól. Lise és Török Diane közreműködésével eljut a negyedikek telepére és megismerkedik Isaac-kel, aki ekkor már egyre súlyosbodó állapotban van.
A negyedikek telepén ugyanis fura kísérlet folyik. Egy marsi nő, Sulean Moi azért járta a világot, hogy a hasonló kísérleteket megakadályozza, azonban a Dr. Dvali-vezette közösségnek sikerült elrejtőznie, hogy létrehozhassanak egy gyermeket, aki a Feltételezettekkel kapcsolatba tud lépni. A Sulean által megismert, korábbi kísérlet tragédiával végződött, ezért igyekezett minden hasonlót megakadályozni, á ide késve érkezett. Isaac már elérkezett abba a korba, hogy talán valóban beteljesítse a hozzá fűzött reményeket.
Közben megbolondul a bolygó „időjárása”. Furcsa, por-eső esik, melyben mintha szerkezetek darabjait lehetne felfedezni, a sivatagban pedig különös élőlények nőnek ki a porból. Valahányszor újra esik, egyre nagyobbak és életerősebbek ezek a lények, akik azonban nagyon rövid életűek, nem törődnek az emberekkel és életük rejtélyes célját nem nagyon érti senki. Egyedül Isaac az, akit egyáltalán észrevesznek és a fiú is olthatatlan vágyat érez, hogy a közelükbe kerülhessen.
Isaacnek van még egy furcsa tulajdonsága, amit Sulean és Diane sejt meg: tud olyan emberekről, akikkel soha nem találkozhatott, nem is nagyon hallhatott róluk és ráadásul nem csak tud róluk, hanem az ő hangjukon, személyiségükkel is képes beszélni. Ilyen a hasonlóan kísérleti alany marsi Esh, illetve Diane bátyja, Jason, aki szintén a Feltételezettekkel való kapcsolatfelvételre irányuló kísérlet során halt meg (az előző kötetben).
A történet végét nem szeretném elárulni, mert inkább olvassa el mindenki a könyvet, de annyit azért röviden elmondhatok, hogy az Isaac-kel menekülők egy földrengés miatt csapdába kerülnek, ahol rájuk találnak a por-esőből kikelt hatalmas fák, és kiderül, milyen kapcsolatban is van Isaac a Feltételezettekkel.
A történet fordulatos, jól átgondolt és kidolgozott, nagyon élvezetes volt olvasni. Ami a legjobban tetszett, az a szereplők. Hiteles, élő karakterek, bármelyikük helyébe bele tudja élni magát az olvasó. Ezzel egyben tükröt is tart saját emberségünk elé. Minden szereplő árnyalt, motivációik valóságosak és bár tetteik jellemükből következnek, de összességében mindig szolgál meglepetésekkel a történet. A végén pedig valóban a megtisztulás érzése keríti hatalmába az olvasót. Robert Charles Wilson igazi szépirodalmat ír, érdemes olvasni!
Egyre jobban szeretem Zsoldos Pétert június 2, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, olvasmány, ősember, tudat, ZsoldosPéter , 1 hozzászólásZsoldos Péter: A feladat
A Galateia első osztályú űrhajó és legénysége egy műszaki hiba miatt egy olyan bolygón reked, ahol ősemberek veszik körül. A nukleáris baleset után egyedül Gill marad életben, de ő is erős sugárfertőzést kapott. Tudja, hogy nem sok van hátra, ezért egy eddig emberen még soha nem alkalmazott technikával igyekszik megmenteni emlékezetét, tudatát, akaratát és a FELADATOT.
A könyvet egy antikváriumban sikerült beszereznem, 38 éve jelent meg, de ma is ugyanolyan izgalmas. Felveti a kérdést, hogy vajon az emberi tudatot technikai eszközökkel meg lehet-e őrizni, illetve áttölteni már emberi agyakba, vajon lehet-e rekonstruálni egy ember tudatát. A kísérlet során az ősemberek közül kerülnek ki az új legénység tagjai. Természetesen komoly problémák merülnek fel, veszekedések, harcok és áldozatok árán formálódik a különös társaság. Közben egy fejlettebb törzsre is rábukkannak, melynek tagjai, átvéve a korábbiak helyét és emlékeit, végül hazaviszik az űrhajót. Ám a hazaérkezés is tartogat meglepetéseket: mire visszaérnek, az emberiség gyakorlatilag kihalt már és a faj fenntartása is a maroknyi csapat feladata lesz.
A fordulatokban és izgalmakban gazdag történetet szinte nem tudtam letenni, aki még nem olvasta, ajánlom figyelmébe! Az említett antikváriumban pedig még fogok turkizni, biztos van még egy-két ZsP.
ACC-SB Időodisszeia május 25, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, SF, regény, földönkívüli, bolygó, olvasmány, történelem, időodissueia, ACC, SB, Nap , 3hozzászólásArthur C. Clarke – Stephen Baxter : Az idő szeme & Napvihar
A két könyvről egy bejegyzésben szeretnék beszámolni, mert bár külön-külön is kerek történetek, a szerzők szándékai szerint azonban szorosan összetartoznak. Az Időodisszeia első kötete, Az idő szeme az SF egy klasszikus témáját, az időutazást helyezi új megvilágításba, illetve az alternatív történelem gondolatával is eljátszadozik egészen újszerűen. A 2037-ben törés következik be az időben a Földön. Az ENSZ-békefenntartók egy helikopterét lelövi egy lázadó Afganisztán és Pakisztán határvidékén, majd ismeretlen környezetben zuhannak le. A brit gyarmatbirodalom egy indiai táborába kerülnek 1885-be, csakúgy, mint néhány majomember az őskorból. A modern brit békefenntartók a 150 évvel korában élt brit gyarmati katonák, s velük Rudjard Kipling és újságíró társa, elindulnak a rejtély nyomában, és találkoznak Nagy Sándorral és hadaival Indiában. Ugyanakkor a Szojuz űrhajósai a Mongol Birodalomban landolnak, majd Dsingisz kán udvarába kerülnek. A két nagy hódító hadsereg az időtörésnek köszönhetően találkozik Babilonban, ahová egy titokzatos rádióadás vezeti őket. Útjuk során mindenhol látnak „szemeket”, azaz a levegőben lebegő, idegen eredetű tárgyakat. A két hatalmas hadsereg össze is csap. Babilonban, Marduk templomában pedig kiderül hogy egy nagy Szem adta a rádiójeleket és talán ez a gömb a kulcs a történtek megértéséhez.
Ami a legjobban tetszett a regényben, az maga az időutazás ötlete, hogy egy földönkívüli hatalom „felparcellázza” a Földet úgy, hogy mindegyikben más az idő. Ez teszi lehetővé a szereplők számára, hogy a múltba vagy a jövőbe jussanak. Az izgalmas kalandok során a két 21. századi csapat - a kéksapkások és a Szojuz legénysége – sorsát követhetjük nyomon. Közben magunk is mintha elutaznánk időben és térben. A mongol udvar, Dzsingisz kán és népe, a brit gyarmati hadsereg, Rudjard Kipling, Nagy Sándor és tanácsadói, mind megelevenednek a mesterien megírt történetben. Az egyébként nevetséges kérdés, hogy mi lett volna, ha Nagy Sándor és Dzsingisz kán találkozik Babilonban, itt az SF-ben íme értelmet nyer Arthur C. Clarke és Stephen Baxter bámulatos meséjében. A szemek rejtélye azonban nem oldódik meg és egyedül Bisesa Dutt kerül vissza londoni otthonába.
A Napvihar pontosan itt veszi fel újra a történet fonalát. Bisesa története persze hihetetlen, a hadsereg szabadságolja, az orvosok vizsgálgatják. Miközben egy nagyon erős napkitörés káoszt okoz a Földön, egy a Holdon állomásozó tudós rájön a Nap titkára. Sikerül meghatároznia, mikor következik majd be a következő hatalmas napvihar, mely már az emberi faj túlélését veszélyezteti. A világ összefog, hogy kidolgozzon és megvalósítson egy grandiózus tervet: a Földet védő pajzs megépítését. A történet középpontjában álló személyek majdhogynem véletlenül keverednek az eseményekbe és több fronton is helyt kell állniuk. A projekt a magánéletben is új kihívásokat jelent számukra és mindannyian tudják, hogy fel kell készülniük arra, hogy a napvihart csak részben fogja le a pajzs és az esemény mindenképpen kataklizma lesz. A katasztrófa valóban elkerülhetetlen és megvannak a maga hősei és hősi halottai. Az események leírása megrázó, ugyanakkor a végkifejlet felemelő, hisz ezúttal az emberiség győzedelmeskedik. A regény nagy erőssége szerintem, hogy nem csupán a tudományos és technológiai újítások teszik érdekessé, hanem a gondolatkísérlet arra vonatkozóan, hogyan foghat össze az emberiség globálisan, mik állhatnak ennek útjában és az előre nem látható problémák miatt csak félsikernek nevezhető végkifejlet. A veszteségek és a tanulságok, melyek megtisztítják a Földet, hogy a következő nemzedékek nyugodtan tekinthessenek fel az égre.
A két történet egyébként szerintem filmre kívánkozik. Az első grandiózus történelmi képeivel és látványos csatajeleneteivel szerintem nagy hatást keltene, a második pedig a űrbéli építkezés megjelenítésével a klasszikus sci-fi rajongók, míg a napvihar borzalmaival a katasztrófafilmeket kedvelők körében arathatna nagy sikert.
Se nem írok, se nem olvasok - már megint, vagy mégis? május 22, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, Galaktika, könyv, SF, olvasmány, nemíroknemolvasok , hozzászólás(CURLUP jelentés) Mostanában nem írtam semmit a blogomba, igaz sokat olvastam (magamhoz és szabadidőmhöz képest):
Arthur C. Clarke, Stephen Baxter : Az idő szeme
Arthur C. Clarke, Stephen Baxter : Sunstorm (Napvihar)
Robert Charles Wilson : Tengely
Zsoldos Péter: A feladat
és még sok novella, Galaktikák, HiperGalaktika 02, stb. Most szépen összeszedem magam, és leírogatom, hogy tetszettek.
Gulliver március 20, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, Fantasy, Filmek, DVD , 2hozzászólásMár elég régen volt, hogy a Gullivert olvastam, de most a héten megnéztem filmen és rá kellett jönnöm, akár korai sci-finek vagy fantasy-nek is tekinthető. Miért is ne? Teljesen ide illő dolgok vannak benne, más világok, társadalmak. Még némi ’science’ is, hiszen például a repülő szigetet egy hatalmas mágnes mozgatásával tudják kormányozni.
Boldog Nőnapot! március 7, 2009
Posted by asterdroid in : Kategória , hozzászólásA kedves hölgyeket szeretném köszönteni a Nőnap alkalmából. Kívánom, hogy legyen tele a világ minazzal a sok jóval, amit csak a Nők adhatnak! Ez az én kívánságom. A hölgyeknek pedig teljesüljön minden kívánsága, legyenek boldogok, etőől lesz boldog a világ.
(Az urakat pedig arra kérném, ne a védett hóvirággal vagy tőzikével köszöntsék a hölgyeket, hiszen annyi más szép virág van!)
Se veled, se nélküled - Brandon Hackett : Isten gépei március 2, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, poszthumán, földönkívüli, társadalom, olvasmány, Hackett, transzhumanizmus , 2hozzászólásHa igazán őszinte akarok lenni, akkor nem tagadhatom, hogy elsősorban azért olvastam el, mert magyar a szerző. Már A poszthumán döntésnél is így volt, és bár összességében tetszett és való igaz, kíváncsivá is tett a szerző következő regényével kapcsolatban, mégis a legnagyobb löketet az adta, hogy a magyar sci-fi rajongók körében oly népszerű lett a könyv. Jó dolog ez az sfblogs, meg az Intergalaktika, meg az SF portál, meg a többi. A mai világban, amikor annyi sok könyv jelenik meg, a tájékozódáshoz szükség van ilyen fogódzókra. Vagy csak egyszerűen sznob vagyok, és azt olvasom, amit a többiek? Így is fel lehet fogni. Na most ez a poszt így elég hülyén indul, na mindegy. Arra készüljön fel, aki tovább akarja olvasni, hogy hosszan fogom ecsetelni, mi nem tetszett a regényben, de valahogy mégis arra jutok, hogy érdemes volt elolvasni és ajánlom mindenkinek, aki még ezt nem tette meg.
Szóval. Kicsit ambivalensen viszonyulok a regényhez, hasonlóan a szerző előző művéhez. Tetszik is, meg nem is. Összességében jó könyv, az alapszituáció, az alapötlet kiváló kiindulási pont. Kidolgozott, ha helyenként a tudományosnak hangzó elnevezések (pl. kvantumugrás) inkább a vad képzelet szüleményei is – de hát az SF az nemcsak tudományos, hanem fantasztikus is. Olyan kérdéseket feszeget, melyek mindannyiunkat érintenek, mint például a technikai fejlődés hatása a társadalomra, a földi erőforrások kihasználása, és az, hogy az emberiség hajlamos saját magát felemészteni. Aztán ott vannak az örök sf-témák, úgy mint az értelmes gépek – az omegák – és a genetikailag módosított emberek, például a főszereplő, Szofi. Továbbá feltűnik a „Nagy Testvér” problematikája is, hiszen a fiatal Szofit nemcsak figyelik, hanem befolyásolják is, magánélete szinte nincs, mert nem hagyják élni az életét. Szóval színes a paletta. Ráadásul jó a cselekmény, izgalmas, nem lehet letenni a könyvet.
És mégis. Megint ugyanaz a bajom. Nehezen tudok azonosulni a főszereplővel, illetve főszereplőkkel – tulajdonképpen hány Szofi is van? Ha mondjuk kettő, akkor azért nem tudok azonosulni velük, mert két különböző emberről van szó, más-más történik velük és bár találkozásuk pikáns és izgalmas, a konfliktus kettejük között megnehezíti az azonosulást. Ha meg csak egy Szofi van, aki az egész történetet meséli az elejétől kezdve, akkor viszont azt tudom nehezen kezelni, hogy az elején az idősebb Szofi hangján mesél, a végén pedig már a fiatalabbén. Ez, ha úgy vesszük, tekinthető egyfajta irodalmi újításnak is, hasonlóan A poszthumán döntés kettős narrációjához, de akkor is elidegenít a főszereplőtől. Márpedig én az a fajta olvasó vagyok, aki oly mértékben szeret azonosulni a szereplőkkel, hogy amikor leteszi a könyvet, akkor is még egy darabig a regénybeli főszereplő agyával gondolkodik. Különösen, ha a történet egyes szám első személyben adatott elő. Szóval ez a regény nem „velem” történt, hanem egy (vagy kettő) Szofi nevű csajszival a jövőből, ő mesélte.
Van ráadásul még egy gondom. A történet szereplői a társadalom egy szűk rétegéhez tartoznak, Szofi az intelligenciája miatt, Bastien a társadalmi helyzete miatt, Scott és a többiek mint kutatók, stb. Ők az elit, akik ráadásul túlléptek az emberi létezés határán. Nekem nagyon hiányzik a hétköznapi EMBER. Akinek nincs beleszólása a történelembe, csak megtörténik vele, akár érti valamennyire, akár nem. Azért is hiányolom a kisembert, mert úgy gondolom, a regény törekszik bemutatni a felgyorsult technikai fejlődésnek a társadalomra gyakorolt hatását. Az emberi társadalom bemutatása azonban semmiképp sem lehetséges hétköznapi szereplők nélkül. Ez a hiány indukál egy csomó más kérdést is. Például a családok életére milyen hatással van ez az egész? Egyetlen családot látunk, azt is csak töredékesen és futólag: Szofit, a bátyját, Scottot és az anyját. De igazából nem tudunk meg róluk, illetve a viszonyaikról sokat, vagy hogy például mi lett az anyával később. Annak lehetősége pedig, hogy Szofi családot alapítson, csupán egy másik Földön merül fel és csak közvetetten kerül elő. A szereplők magánélete és annak változása szerintem érdekes lett volna, ahogy ez A poszthumán döntésben oly jól sikerült – akkor talán nem dicsértem meg, de most, ennek a regénynek a fényében már jobban látom, úgyhogy megteszem.
Talán ez az egész abból fakad, hogy a történet nem egyszerűen néhány évtizedet ölel fel, hanem olyan mérvű fejlődést ábrázol, mely évezredekben mérhető. A „történelem” nagyjainak életén keresztül mutatja be a sorsfordító eseményeket. Hozzá, kell tennem, hogy a történelmet sosem igazán szerettem, mert nem emberekről szól, hanem maximum „ikonokról”, a hétköznapi valóság valahogy mindig kimarad belőle. A történelmi regényt már annál inkább, hiszen ott személyesen is részese lehetek az eseményeknek a szereplők hétköznapjain keresztül.
Hát ezt gondolom – de hozzá szeretném tenni, hogy fikázásban jobb vagyok, mint dicséretben. Ebből az következik, hogy a poszt elején említett jó dolgok, melyek tetszettek e regényben, ugyan nincsenek részletesen kifejtve, mégis sokat számítanak. Kábé kilenc olyat említettem, ami a könyvnek előnye, és csak kettőt, ami nekem nem jött be. Ha nagyon szőrösszívűen még egy-két kisebb, a szöveg szintjén számomra érthetetlen
Végül megjegyezném, hogy az olyan tudatlan és egyszerű olvasók számára, mint én vagyok, meg azok számra, akiket a téma komolyan érdekel, a könyv végén megtalálható Bécsi József az önmaga istenévé lett ember című tanulmánya a transzhumanizmus témájáról, ami szintén nagyon érdekes volt.
Sárgult lapok, por, pókháló február 25, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, olvasmány , hozzászólásÚgy tűnik, néhány évtizeddel ezelőtt a sci-fi írók mintha törekedtek volna arra, hogy kisebb terjedelmű regényeket írjanak, mint manapság. Ezzel nem akarok senkit megbántani, csak arra rámutatni, hogy micsoda előny ez a mai világban, amikor felfokozott életritmusban élünk, hajtjuk a mókuskereket és jóval kevesebb időnk van olvasni. Legalábbis nekem. Ilyen zaklatott időszakokban leporolom az antikváriumban talált régi köteteket és ezeket olvasom.
Így került a kezembe Szentmihályi Szabó Péter regénye, A tökéletes változat. Az atomkatasztrófában csaknem megsemmisült Földön az emberiség túlélői ősközösségi társadalomban élnek. A kataklizmát megelőzően a Földről száműzött tudósok kis csoportja viszont egy technikailag magasan fejlett szintre jutott el, majd visszatért, hogy figyelje, mi folyik a bolygón. A két teljesen ellentétes társadalom találkozása és egymásra hatása azonban talán teljesen új irányba viszi tovább az emberiség jövőjét. A jó alapötletet a szerző időnként kisebb következetlenségekkel írta meg, de így is élvezhető. A kötetben egyébként sok jó novella is van, de ezekről majd egy másik posztban.
A másik leporolt könyv Stanislaw Lem Az Úr hangja c. regénye, mely, ha szabad így fogalmazni, anti-regény. Hogy mi történik benne? Leginkább semmi. Vagyis inkább nagy horderejű dolgok. Szóval, a lényeg nem a lassan csordogáló cselekmény, hanem a gondolatiság, a filozofikus alaphang, melyet az író megüt. Zseniálisan írja le, hogyan próbálja az emberiség, válogatott koponyák segítségével megfejteni az űrből érkezett üzenetet. Minden tudós a maga képére és hasonlatosságára, kis, számára értelmezhető részletek feldolgozásával. Azonban mégsem áll össze az üzenet, egyszerűen képtelen az emberiség megbirkózni a feladattal. A fejtegetések és eszmefuttatások, melyekből mindez elénk tárul, nagyon jól összegzi azt, hogy hol is tart civilizációnk. Tulajdonképpen paródiának is felfogható, de legkevésbé nevetni van kedve annak, aki kézbe veszi. Nagyon jól megírt regény, a lassú cselekményszál ellenére folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. Szkepticizmusa pedig gondolkodásra késztet.
Végül egy nem antikváriumi élmény. Egyik nap egy könyvesboltban jártam, vettem pár olvasnivalót meg szakkönyvet és már a pultnál álltam, amikor a sok, 200 forintért árult könyvet bemutató asztalok közül megakadt a szemem az egyiken, amelyet még nem nagyon néztem át. Alacsonyan volt elhelyezve, le kellett guggolni, hogy az ember felvehessen róla egy kötetet. Mindenféle, engem nem nagyon érdeklő témájú könyv volt rajta, szépirodalom alig. Viszont ahogy jobban megnéztem, Antony Sheenard A csonkolás művészete című novelláskötete is ott árválkodott – már csak egy volt belőle. Felemeltem, tapintása furcsa volt, élén vastag porral keveredett pókháló. Lesöpörtem róla, amennyire csak tudtam, és csak utána tudatosult bennem, mennyire viszolygok a pókhálótól. De szegény könyv szinte sírt, ki tudja mennyi időt tölthetett egy polc mögé leesve, és az eladók még a 200 forintos könyvek közé való száműzetése során sem vették a fáradtságot, hogy letakarítsák. Megvettem szegényt miután meggyőződtem, hogy nincsenek sorstársai. Hálából már megajándékozott néhány jó sztorival, remélem ez így is marad.
Galaktikus élményt mindenkinek!!! (Galaktika – 2009 február) február 14, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, Galaktika, SF, földönkívüli, olvasmány, exobiológia , 2hozzászólásMivel eddig még nem számoltam be az aktuális Galaktika számokról, hadd kezdjem azzal, hogy ez nem azért volt, mintha nem olvasnám, vagy nem lenne fontos, sőt, nagyon is mértékadónak tartom a folyóiratot, a magyar SF-világ fokmérőjének, egyértelműen ízlésformálónak, ugyanakkor az olvasóközönség befogadóképességét is jelzi a novellák színvonala.
Na ilyen befogadó vagyok én is. A februári számmal kapcsolatban azért ragadtam tollat, vagyis inkább billentyűzetet, mert az utóbbi időben ez az a szám, amit még az előtt sikerült végigolvasnom, hogy az adott hónap véget ért volna. Ráadásul olyan témát is boncolgatnak az írások, mint a földönkívüli létformák. Mindig is érdekelt az exobiosz és a hozzá kapcsolódó elméletek, morális kérdések.
Ajánlónak szánom ezt az írást mindazoknak, akik még nem olvasták.
Nézzük először a külföldi szerzők novelláit:
S. E. Ward: Ropp!: A földönkívüli élet sok bosszúságot okozhat, de vannak, akiket pont ezek a furcsa lények érdekelnek. Ha pedig értelmesek, netalán még egy univerzális fordítógépet is megtanulnak használni, akár az óriási kék hangyákkal is kommunikálhatunk. Kulturális különbségeink azonban meghatározók lehetnek, ezért vigyáznunk kell, mit és hogyan mondunk vagy teszünk. A főhős eredetileg entomológus volt, de aztán egy szerencsétlen baleset nyomán esküdt ellensége lett az űr-rovaroknak, annak ellenére, hogy a pasija lelkes kutatója a kozmosz ízeltlábúinak. Kalandja a nagy kék hangyákkal sok mindent megváltoztat, az olvasót pedig nemcsak a jó sztori, hanem az írónő humora is elbűvöli.
China Miéville: Jack: A fiatal brit író egy Robin Hood-szerű hőst mutat be egy futurisztikus diktatúrában. Nem akarom lelőni a poént, úgyhogy nem mondok el többet a novelláról, csak annyit, hogy nagyon pörgős és a mesélő személye is van olyan érdekes, mint magáé Jacké. Egyébként egy jövőbeli városban, melyet regényeinek olvasói már ismerhetnek. A város, mint olyan, annak felépítése, működése és viszonyai, a szerző bevallása szerint (lásd az interjút) nagyon izgatja a fantáziáját.
Hal Clement: Többet ésszel: Különös bolygón kényszerül leszállásra egy űrhajó, melynek legénysége fellázadt a főnöke ellen. Azonban a bolygó furcsa lényei között menedéket kereső tudóst éppen e furcsa állatok megfigyelése vezeti rá a megoldásra.
Mauricio-José Schwarz: A kis háború : A túlnépesedés problémájára adható egyik válasz talán az, ha a társadalom maga szelektálja tagjait. A gladiátor-játékokhoz hasonló küzdelem során folytatott, életre-halálra szóló harc azonban megviseli a családokat, különösen, mivel gyermekkorban kerül rá sor. Egy ilyen társadalomban vajon mennyi emberség vagy empátia maradhat az egyénben?
Mircea Oprita: Virág a kapitánynak: Hazafelé tartó útján egy régi és alig használt űrállomásra érkezik egy évtizedekkel ezelőtt útjára indult űrhajós kapitány. Az állomáson dolgozók már nagyon várják, de igencsak meglepődnek, mikor meglátják a nem emberi alakban hazatérő űrutazót. Mi történhetett vele? És: vajon ember-e még?
Larry Niven: Az alakváltó fegyver : A folytatásos történet első része nagyon felcsigázta a kíváncsiságomat. Egy űrhajón két ember (férj és feleség) utazik egy őrült bábossal, azaz egy földönkívüli faj egy képviselőjével. A nagyon-nagyon régen, az űrben elrejtett sztázisdobozok egyikét viszik magukkal, melyet azonban nem tudnak kinyitni. Egy másik faj képviselői, a kzinek azonban csapdába csalják őket. Őket is a sztázisdoboz érdekli, amit ki is tudnak nyitni. Azonban senki sem tudja, mi az ördög lehet az a néhány dolog, amit benne találnak. Remélik, hogy valami szuperfegyver, de nem tudnak vele mit kezdeni. Érdeklődve várom a folytatást!
A magyar szerzők által írt novellák között is sok jó olvasnivalót találunk:
Képes Gábor: Fehér majom feketében: Egy fehér szőrű gorilla képében egy földönkívüli tanulmányozza az emberi fajt. Nagy csodálója a földi irodalomnak, melyből fordít is, különös jelrendszert alkalmazva – amire most gondolsz, na annál legalább tízszer extrémebbre gondolj! - Vagy legjobb, ha elolvasod!
Michael T. Cricket: Csibét a tojásba: Az időutazás az SF egyik legnépszerűbb témája, azonban olyan paradoxont idéz elő, mely állandóan újabb és még újabb gondolatkísérletre hívja az embert. Ebben a jópofa sztoriban a jövőből a múltba való visszatérés hoz létre egy ívet, melynek persze össze kell zárulnia.
Fedina Lívia: Evolúció : Hogyan alkalmazkodnak a fajok egy hirtelen környezeti változáshoz? Egy lepkefaj túlélése talán nem is annyira az evolúción, a természetes kiválasztódáson múlik, hanem valami máson … (Egyébként Darwin-év van.)
Most pedig nézzük, milyen cikkek jelentek meg a februári Galaktika hasábjain különféle, SF-hez kapcsolódó témákban!
A hónap témája: Állatok az űrben, Kovács „Tücsi” Mihály cikke: Hogyan lettek a kutyák az űr meghódításának hősei? Aki szereti a kutyákat, ne mulassza el ezt a nagyon informatív, ugyanakkor szívet melengető, kiváló írást Lajkáról és társairól. (Érzékenyebb olvasók készítsenek ki pár papírzsepit is!) Akit érdekel a kutyaszkafander és a többi, a kísérlethez tartozó információ, különösen örömét fogja lelni benne.
Szintén Kovács „Tücsi” Mihály cikkei a Játékhalál és a Fikció vagy valóság? Előbbi a számítógépes játékok rovására írt halálesetek és balesetek okait boncolgatja megdöbbentő példákkal illusztrálva. Sokan vannak a játékok ellen, de vajon jogos-e érvelésük? A szerző megtörtént esetek alapján keresi a választ, védelmébe véve a játékokat. Másik cikkében az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című Spielberg-filmmel és az akörül kialakult vitával foglalkozik.
A világ végén is túl, Csordás Attila interjúja China Miéville-lel: A fantasy egyik legjelentősebb megújítójának tartott szerző vall a Bas-Lag világáról, mindig képlékeny írói stílusáról, politikai beállítottságáról, és arról, hogy hogyan viseli el az elődök által „rárakott” nehéz terhet.A Könyvajánlóban egyébként Csordás Attila bemutatja China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényét. Még nem olvastam, de előkelő helyen szerepel nálam a feltétlenül elolvasandó könyvek listáján.
Az SF alapművek könyvajánló rovatban Isaac Asimov Én, a robot című novelláskötetét mutatja be Lacza Gábor, ami valóban alapmű és nekem az egyik az SF-rajongók táborába irányító olvasmányélményem volt.
Végül néhány technikai újdonsággal is megismerkedhetünk a Megvalósult sci-fi rovatban:
Pirítós-nyomtató és LG csuklótelefon: Persze mindenki kedvére válogasson csak a legújabb kütyükből, de ami engem illet a pirítós nem nagyon izgat. Viszont a csuklótelefon király lehet: csak beleszólsz az órádba, mint sok filmben láttuk már, és már jön is a kocsid, vagy vetkőzik a barátnőd … J
Szintetikus üzemanyag: A lassan már nemcsak kísérleti stádiumban lévő fejlesztés, a földgáz alapú Diesel-üzemanyag talán az energiatakarékosság és a tisztább környezet felé vezető út egyik fontos lépcsője lesz.
A borítón egy olasz művész, Francesco Paduano grandiózus festménye látható, belül pedig az amerikai Jacob Charles Dietz munkái.
Végül következzék a 2009/02 Galaktika „bizonyítványa”, pontosabban a novellák értékelése 1-5 skálán. (Larry Niven művét majd a teljes megjelenés után értékelem.) Természetesen ez csak az én ízlésemet tükrözi, különben mindenki döntse el maga, hogy tetszett!
| S. E. Ward: Ropp! | 5 |
| China Miéville: Jack | 5 |
| Hal Clement: Többet ésszel | 4 |
| Mauricio-José Schwarz: A kis háború | 4 |
| Mircea Oprita: Virág a kapitánynak | 5 |
| Képes Gábor: Fehér majom feketében | 4 |
| Michael T. Cricket: Csibét a tojásba | 5 |
| Fedina Lívia: Evolúció | 3 |
Egyébként Boldog Szülinapot, kedves, harmincéves Galaktika!