Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze március 14, 2008
Posted by asterdroid in : könyv, olvasmány , trackbackKönyvajánló
Már pár hónapja, hogy olvastam, de mivel itt még nem emlékeztem meg róla, most ajánlom mindenkinek. Nemcsak sci-fi rajongóknak!
A regény elolvasása után kedvem támadt jobban beleásni magam saját múltamba, kikutatni, mit gondoltam, mit éreztem, hogy hatott rám a kor szavaival és képeivel. Persze nekem könnyű, mondhatja bárki, hiszen nem szenvedek amnéziában. A hatvanas éveiben járó antikvárius kómából ébred a kórházban. Emlékeit elvesztette, újra kell „tanulnia” az életét. Igaz, könyvekből szerzett lexikális ismeretei, „papírmemóriája” kiváló, fogat mosni, autót vezetni, stb. tud, csak azt nem tudja, ki is valójában. Nyomozásba kezd önmaga, a múlt elvesztett érzelmei és érzéki élményei után, visszamegy abba a vidéki villába, ahol gyermekkorának meghatározó időszakát töltötte miközben folyt a második világháború. A szintén antikvárius nagyapa könyvei, hanglemezei és a saját egykori olvasmányai alapján kezdi rekonstruálni saját múltját.A szerző képes regényt tár elénk: a korszak plakátjai, filmkockái, képregényei, hanglemez-borítói, folyóiratai nem egyszerűen illusztrációk, az olvasó ugyanolyan izgalommal veti bele magát a múlt iránti kutakodásba, mint a főszereplő.Az emlékek lassan kezdenek csak visszatérni, a rájuk telepedett köd (a könyv egyik fontos motívuma) nagyon nehezen akar felszállni. Ekkor azonban az antikvárius egy 1623-as kiadású könyvre bukkan, ami mindent megváltoztat …Az ember, aki kiesett az időből és ezáltal már nem azonos önmagával, saját léte után tapogatózik a ködben. Mi az, amit a múltban annyira el akart felejteni, de most emlékezni akar rá? És mi az, amire annyira akar emlékezni, amit annyira keresett mindig, de az emlékvesztés köde nem engedi, hogy rátaláljon? Mire a legnehezebb visszaemlékezni? Hol van az emlékezet és a képzelet határa?
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki szeretné átélni a képzelet és emlékezés izgalmas kalandjait. Nekünk ez „papírmemória” lesz, de a főszereplőnek (és a szerzőnek) az önazonosság élménye. Vigyázat! Álmatlanságot okoz!
Hozzászólások»
Nagyon érdekes könyv volt, bár nem ezt vártam Ecotól. Engem inkább a huszonöt csavart rejtő történetei vonzanak - szóval az összes többi regénye. De ez is rendkívül tanulságos volt, csak jóval kevésbé tartom valószínűnek, hogy újra elolvasom. De egyszer megérte.
Bocs, hogy csak most moderáltam, de tíznapos eltávon voltam. Közben volt időm olvasni, úgyhogy a következő könyvajánló is alakul.
Kösz az ajánlást, kedvet kaptam hozzá, megvezsem nemsokára. Krisz
Ez a regény tisztelgés Proust előtt szerintem. Egy jó nagy fejet hajtás.
Proust - igen, Eco nyilván nagyon is gondolt erre. Őszintén szólva, engem nem az irodalomtörténeti vonatkozások, inkább a személyessége fogott meg.