Vándorlás április 3, 2008
Posted by asterdroid in : sci-fi, SF, földönkívüli, óceán , trackbackMár hónapok óta vándoroltak az óceánban. Sokan közülük lemaradtak, esetleg partra is sodródtak, voltak akik egyszerűen elfáradtak. Az élboly viszont lankadatlanul úszott előre, bár tudták, már nem sokáig bírják. Egyre erősebb lett a sodrás.
Fred még jó erőben volt. Hátranézett és látta, hogy sok társa csak vergődik, vagy halálra fáradtan sodródik valamerre. Odakiáltott nekik:
- Erre! Ne a part felé!
Lehet, hogy nem hallották, mert nem indultak az élen járók után, akik határozott farkcsapásokkal haladtak, minden erejüket összeszedve.
Halion, Fred legjobb barátja egyre távolabb került tőle. Továbbra is úszott az ár ellen, de kezdte elveszíteni szokásos önbizalmát. “Csak az első maradhat meg” - dünnyögte magának.
Fred biztató pillantásokat vetett rá hátrafelé, de kiáltani már nem tudott. Ekkor egy nagy, nyálkás csomónak ütközött, amely magával sodorta. Elszáguldott Halion mellett, akit annyira megbénított a látvány, hogy alig maradt ideje elevickélni az útjukból.
- Szakadj le róla! - kiáltotta Halion, de Fred, bár próbálkozott, nem bírt kiszabadulni a ragacsos nyálkából.
Az ár nem lassult, inkább kezdett örvényleni. Egye-egy erősebb lökésnél Haliont és társait szédítő forgásban dobálta, vagy föl-le hintáztatta. Halion döbbenten látta, hogy sok további ragacsgombóc közeledik és társai sorra csapdába esnek. Ő maga is majdnem áldozatul esett egy nagy fekete gombócnak, mely elől csak az utolsó pillanatban sikerült elmanővereznie. Szinte az egész óceánt ellepték a ragacsok. “Honnan jönnek?”
Halion abbahagyta az úszást előrefelé, csak arra bírt koncentrálni, hogy ne sodorják el. Mire kezdett a ragacsok özöne végetérni, már sok társát veszítette el. ”Kicsit pihennem kell” - gondolta.
Nem emlékezett, mióta sodródott tehetetlenül az immár csendes óceánban. Körülötte szétszóródva még néhányan életben voltak a többiek közül is, de nem nagyon mozogtak. Lebegtek, végtagjaikat széttárva, eszméletlenül vagy alig ébren.
Ekkor egy hatalmas, életerős gömb tűnt fel. Az illatát máris nagyon jól lehetett érezni. “Milyen szép!” - ébredtek élmukból a fáradt vándorok.
Kicsit összeszedték magukat, letisztogatták testüket és a gömb felé fordultak. “Csodálatos! Ilyen szépet még sohasem láttam!” - gondolta Halion.
- Itt a megmentőnk! - kiáltotta valaki.
Már mindenki a gömböt bámulta, lenyűgözve szemlélték, szerelmesen áhítoztak utána, de sokan már nem voltak képesek rá, hogy el is induljanak felé. Halion is csak nehezen szedte össze magát, remegve, lassan indult meg a gömb felé. “Olyan gyönyörű!” A vágy felszabadította benne az eddig rejtőzködő energiákat. Egyre gyorsabban és elszántabban úszott.
Azok, akik elérték a gömböt, már böködték a felületét, bejutást keresve. Halion utolsó erejével felgyorsított és szinte nyílként suhant, minden maradék energiáját végtagjaiba összpontosítva. “Most vagy soha, édes szerelmem!”
Nekivágódott a gömbnek, hirtelen meg is szédült, szinte megbénult az ütés erejétől. Végtagjai rongyokként lógtak róla hátul, majd le is szakadtak. “Ó!” Úgy érezte belehal.
Minden elcsendesedett, csak a többiek dörömbölését lehetett tompán hallani. Halion csak sodródott valami sűrű, fényes anyagban. Mikor végre tudatára ébredt, hogy bent van, alig hitt az érzékszerveinek. Körülötte fényes, selymes, átlátszó anyag keringett, szinte cirógatta, melengette, babusgatta.
Mire a gömb középső, vörös magját elérte és feloldódott benne, már nem hallotta a többiek dörömbölését. Egylényegűvé vált a gömbbel, teste, lelke feloldódott a szerelmes találkozásban. Már gömbként érezte, hogy boldog.
A gömb lassan sodródott az óceánban, közben forgott egy kicsit, boldogan és elégedetten merült álmodozásba. Nemsokára lesüllyedt az óceán puha, bolyhos aljzatára, végiggurult egy kis lejtőn élvezkedve és megállt egy mélyedésben. A lágy bolyhok kezdték körülfonni a testét, letisztogatták, simogatták, megetették.
“Ó, milyen finom!” - gondolta és még jobban befészkelte magát.
Az óceán áramlatai elültek, utolsó hullámvererésük még kimosta a partra a sikertelen vándorok holttesteit. Néhány évszázadig nem lesz újabb vándorlás. Addig a gömb növekszik, s ha megérett rá az idő, kiúszik a partra, hogy életet adjon virgonc kicsinyeinek, a jövő vándorainak.
Hozzászólások»
A folytatásban bemutatom az óceán élőlényeit.