Vissza a parkolópályáról május 5, 2008
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, földönkívüli, dimenzió, fegyver, olvasmány, betegség , trackbackHosszú szünet után újra visszatérek digitális megfigyelőállásomba. Orvosaink úgy találták, kigyógyultam abból a sugárbetegségből, amit a 3D és 4D közötti energiacsere során szenvedtem el. Parkolópályán voltam pár hétig, még operálni is kellett. Jelenleg is vannak enyhe energiavesztéses tüneteim, de már gyógyulok, jó úton vagyok, úgyhogy visszatérhettem a parkolópályáról.
Volt egy előnye annak, hogy kivontak a forgalomból, még pedig, hogy volt időm olvasni, már ha éppen nem voltam kiborulva attól, hogy tehetetlenségre kárhoztattak, gyorsuló ütemben vesztettem el energiáimat, illetve, hogy hangulataim feltűnően szélsőségesekké váltak.
Az elolvasott könyvekről és pár korábbi olvasmányomról is, melyekről eddig nem volt időm írni, beszámolok itt, a blogban. Kezdjük a legfurcsábbal, Philip K Dick Transz c. regényével! Először nem is ezt akartam elolvasni, hanem A szárnyas fejvadász regényalapját, mely eddig kimaradt, de nem találtam meg. Aki tudja, hol szerezhető be, szóljon!
Na mindegy, a lényegre térve a Transz kicsit megijesztett az elején. Egy pasiról szól, aki transzállapotban fegyverek tervrajzait készíti egy olyan világban, ahol a Keleti Blokk és a Nyugat közötti fegyverkezési verseny irracionális méreteket ölt, de mindenki tudja, hogy mindez csak elrettentésre szolgál. A titkosszolgálatok mindenkit figyelnek, a főszereplő Lars is bizonytalan, vajon mikor csinálják ki, vagy mikor roppan össze a transz okozta pszichózis következtében. Amikor idegen műholdak jelennek meg az égen és senki nem tud semmit, a kialakuló pánik összehozza a Keletet és a Nyugatot, Lars végre megismeri a titokzatos orosz médiumot, Lilót, akivel együtt próbálnak a transzállapotban valami új fegyvert találni a betolakodók ellen. Kiderül, minden igyekezetük hiábavaló, az eddigi transzállapotokban sem földönkívüli intelligenciával léptek kapcsolatba… A transz terve dugába dől, az emberiség saját erőből kénytelen felvenni a harcot. Előkerül egy jövőből jött veterán, aki valami csodafegyverről zagyvál, melyről kiderül, hogy egy soha komolyan nem vett játéktervező egyik agyszüleményéből fejlesztették ki. A játékfegyver megmenti a földet, végzetesnek bizonyul az idegek ellen, az összeesküvők és a hatalomra törő diktátor ellen, és mindenki ellen, akit likvidálni akarnak. A történet nehezen indult és számomra taszító volt a borítója, úgyhogy az elején kicsit nehezen haladtam vele. Számos utalást tartalmaz Kafka műveire és valahogy nem tudtam szabadulni a kastély-élménytől … Ráadásul, mikor már azt hittem, happy end lesz, a végén még mélyebb lett a kastély labirintusa … Hátborzongató volt. A modern társadalom pszichózisa és kétségbeesése mind benne van. Állam és egyén, demokrácia és diktatúra, de nehogy azt higgyük, hogy ezek a fogalmak azt jelentik, amit tanultunk róluk, talán csak illúzió, hogy racionális világban élünk. Érdemes elolvasni a könyvet, de utána lazításként nézz meg egy Kisvakondot, vagy valami hasonlót, különben becsavarodsz!
Hozzászólások»
Leginkább a Vaterán tudod megtalálni Dick művét,egyik verzióját Szárnyas fejvadász néven árulják, az Agavenál megjelent Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? pedig a másik verzió (sajnos nem tudom, hogy szövegben különböznek-e, sztem ugyanaz, csak a cím más).
Köszi, remélem megtalálom.
Nem tudom, budapesti vagy-e, de azért megírom, hogy a Móricz Zsigmond téren levő Llibriben lehet kapni az Álmodnak-e….-t.
Köszi, Nita! Négydimenziós testemmel majd valahogy átpréselem magam 3D-be (úgyis fogyóznom kell) és elmegyek, de ha így nem, valahogy majd megoldom.