Abszurd január 21, 2009
Posted by asterdroid in : abszurd , hozzászólás1. megfigyelt egyén számára folyószámlára utalás: 110 forint.
2. megfigyelt egyén számára folyószámlára utalás: 320 forint.
3 megfigyelt egyén számára folyószámláre utalás: 970 forint (húha!).
stb.
Megfigyelt egyének folyószámlájára ugyanazon kifizető 50 és 1000 forint közötti összegeket fizetett ki bérjellegű járandóságként.
Természetesen a megfelelő levonások is megvoltak: adóelőleg, munkavállalói járulék, mnyptag nyugdíjjár., term egészségbizt. jár., pénz. egészségbizt. jár, mnyp tagdíj. Mindez papíron is dokumentálva, aláírva.
Lassan bellefullad az emberiség a saját túlcivilizált és túladminisztrált világába. Kinek jó ez? Lassan a vogonok a nyumába sem érnek a magyar valóságnak.
Asterdroid látogatása más univerzumokba január 13, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, SF, lista, Univerzum , hozzászólásHát, elég sokáig gondolkodtam a listán, hogy (ki vagy mi) szeretnék lenni egyes sci-fi univerzumokban. Lassan, de biztosan arra a következtetésre jutottam, hogy leginkább semmi és senki, mert veszélyes meg minden, ezért több válaszom is elég problémakerülő, de a helyzet az, hogy lehetőleg nem szeretnék harcokba bonyolódni, a csatákat nem csípem. Anélkül is van elég kaland az életben. Azért mégiscsak, így vagy úgy, belekeveredtem az alábbi univerzumokba, némelyikbe csak úgy, mint Pilátus a Credóba.
- Star Trek Voyager: Szívesen kipróbálnám, milyen lehet a kollektív tudat. Így, hogy már tudom, hogy Janeway és az OSH segítségével majd újra ember lehetek, bevállalnám Hétkilenced szerepét. Érdekes lenne a borg kollektívában élni, szívesen megtapasztalnám, de csak így utólag visszatekintve, hogy tudom, van kiút.
- Elízium-univerzum (Joan Sloczewski): Természetesen ivadék szeretnék lenni, környezetvédő és pacifista, anarchista és békés, leszbikus matriarcha. Ha ezt nem lehet, akkor olyan férfi szeretnék lenni, aki ezek között a mindig meztelenül mászkáló, lila nőszemélyek között él – és persze donjuankodik.
- Én, a robot, A kétszáz éves ember és más robottörténetek Asimovtól: Öntudatra ébredő robot szeretnék lenni. Először is, mert szeretném megtapasztalni, milyen lehet a digitális robot-tudat, milyen pozitron-aggyal az élet, majd pedig azt, hogy milyen lehet az átmenet az öntudatba.
- Csillagok Háborúja: Szívesen lennék ewok, jól ellennék az erdőben meg minden, de ezt már választották, úgyhogy inkább Csubi kistesója lennék és marha büszke lennék a bratyómra. Harcolni nem szeretnék, de Csubi néha elvihetne pár körre csak úgy, buliból. A suliban mindenki engem irigyelne és buknának rám a csajok.
- Matrix: Nem szeretnék ember lenni benne, max digitális, mint a piros ruhás csaj. Inkább az a macska lennék, amelyik elszalad Trinitiék elől amikor a de-ja-vu miatt rájönnek, hogy valahol megváltoztatták a mátrixot. Szegény macska valsz csak egy digitális elem az egészben. És vannak digitális egerek is? Vagy mit eszik egy digimacs? Elektronokat, megy ilyesmiket?
- Alien: A Nyolcadik utas a halál-ban is macska szeretnék lenni, mégpedig az, amelyikért a legnagyobb veszélyben is visszamegy a gazdája. Ha ilyen jó gazdija van az embernek, akarom mondani macskának, akkor mit nekem egy élien!
- Ha a Macskafogó sci-finek számít – szerintem igen -, akkor itt viszont nem macska szeretnék lenni. Hanem bizony én Lusta Dicket választom. Éljenek a kövér, muzikális és joviális egérkék, akik megmentik a világot! (És szívesen beszélnék Mikó István hangján is.)
Ha szabad többet is írni, mint hét, akkor még lenne kettő:
- Philip K Dick egyik történetében sem szeretnék benne lenni, remélem soha nem lesznek ilyen tapasztalataim. (Csak az a baj, hogy a mai világban az ember sosem tudhatja, mikor kerül ilyen durva, politikailag megterhelt helyzetekbe.) De ha muszáj lenne, akkor a Transzban lennék az a képregény rajzoló, akinek a cuccait vizionálják a látnokok – azért PKD-nek is volt humorérzéke.
- Kurt Vonnegut történeteiben is elég nehezen találnám a helyem, annyira abszurdak, bár biztos vagyok benne, hogy észre se venném, hogy mi történik velem, vagy legalábbis tök természetesnek tartanék bármilyen agyament szitut… Az Időomlásban mondjuk biztos valami groteszk halállal végződne az életem, amikor visszatér a rendes kerékvágásba az idő.
Ebben az utóbbi kettőben a helyzet az, hogy ki sem kellene tennem a lábam a
Hát ennyi lenne, ha valaki még nem utazott, jöhet velem!
CURLUP Vízkeresztkor - Slonczewski: Génszimfónia január 8, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, földönkívüli, gyerek, gyerekek, bolygó, társadalom, olvasmány, exobiológia, Slonczewski , 2hozzászólásA kiváló amerikai írónő, Joan Slonczewski Elízium-ciklusának harmadik kötete, a Génszimfónia, bár nem újonnan megjelent könyv (2006-ban, Kollárik Péter fordításában jelent meg a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatában), csak most jutottam hozzá, hogy elolvassam. A Jézuskától kapott szabadidő ugyan csak arra volt elég, hogy elkezdjem, inkább más dolgoktól csentem el azt a kis időt, ami ahhoz kellett, hogy befejezzem, annyira lenyűgözött a könyv furcsa világa.
A történet főszereplői egy Prokarion nevű bolygón élnek egy árvaházban. Rod testvér és szabadgép társai gyermekeket mentenek és nevelik őket árvaházukban. Az ellenséges kémiájú bolygón azonban nem könnyű, mert az emberi szervezetet át kell alakítani nehéz és fáradságos, ráadásul drága módszerekkel, hogy életképes lehessen ezen az idegen tájon. Az ő válaszuk arra a kérdésre, hogy mi a teendő egy idegen bolygón, az alkalmazkodás.
Mások azonban szeretnék a bolygót földiesíteni és ásványkincseit kiaknázni. Ezekhez azonban csak a prokarioni élővilág teljes kipusztítása árán férhetnek hozzá – legalábbis ők így szeretnék megoldani a problémát. Mielőtt azonban a Szövetség dönt a Prokarion sorsáról, meg kell vizsgálni egy fontos kérdést: vajon mi igaz a bolygó rejtett urainak legendájából? A bolygó növénytakarója és időjárása szabályos mintát követ, önvédelmi reakciói vannak veszély esetén. De vajon miért és hogyan lehetséges mindez? Azok, akik hisznek a bolygón található értelmes lények létében, lázasan keresik a megoldást, mert az idő sürget. Azok, akik bioszférája elpusztítására törekszenek, konkrét bizonyítékokat és érveket követelnek, mégpedig azonnal.
Végül a Szövetség Főtitkára személyesen utazik oda, hogy a rejtélyes „mikroemberekkel” – a bolygó uraival találkozzon és minden ügyességére szükség van, hogy a Szövetséget meggyőzze arról, hogy egy ilyen, még az emberitől oly nagyon eltérő világon is az értelmes életet tiszteletben kell tartani.
Egy idegen fajjal való találkozás sokféle érzést vált ki. Félelmet, csodálkozást, értetlenkedést, akár rettegést. Szerencsére vannak, akikben őszinte kíváncsiságot, tiszteletet és akár megbecsülést is. De nem szabad elfelejteni, hogy az idegen faj talán ugyanúgy érez, mint mi. Tükröt tart elénk, saját érzéseinkkel szembesít. Joan Slonczewski műve csodálatos történet emberségről, toleranciáról és önfeláldozásról. Érdemes elolvasni, mindenkinek sok szeretettel ajánlom!
Megjegyzés: A könyv magyarul a Génszimfónia címet kapta, eredetileg The Children Star volt. Nekem tetszik az eredeti cím, mert a történethez jobban kapcsolódik, az Antal József által írt, egyébként kiváló utószóra inkább illene a Génszimfónia. A sorozat szerkesztői bizonyára a hard SF rajongóinak akarták megkönnyíteni a dolgát ezzel a címmel, hogy könnyebben rátaláljanak az olvasnivalóra. Én viszont szeretem azt a nagyon humánus szellemiséget, amit Slonczewski művei sugároznak, meséit a toleranciáról és azt, hogy regényei optimistán végződnek. Nekem ez olyan asimovos kicsit, mert azt sugallja, hogy ne keseredjünk el, mert jóra lehet fordítani az emberiség, a világ sorsát, mindig lesznek olyanok, akik a jót választják és erről a többieket is meg tudják győzni. A gyermekek csillagaA közelmúltban megjelent Elízium lánya lesz a következő Slonczewski-könyv, amit elolvasok, már alig várom!
Újévi CURLUP január 3, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, SF, regény, poszthumán, földönkívüli, bolygó, társadalom, olvasmány, világ , 1 hozzászólásSzóval a Jézuskától ajándékba kapott idővel, azt hiszem, egész jól gazdálkodtam. Ugyanis olvasásra adta. Nem mintha más dolgom nem is lett volna, de ez a kis idő is számomra nagy ajándék volt. Hát lássuk, milyen volt a második regény!
2. elolvasott könyv: Brandon Hackett: A poszthumán döntés Tudom, sokan olvastátok már, de nekem csak most jutott rá elég időm. Először azt mondanám el, ami nem tetszett. Az előző bejegyzésben Salman Rushdie Az éjfél gyermekei c. regényét, főleg annak közvetlen és magával ragadó elbeszélését dicsértem. Lehet, hogy túl egyszerű az agyberendezésem, de A poszthumán döntésben valahogy engem zavart a több mesélő. Ugyanis arról van szó, hogy Eliott Farkas és Nicole Prakesh naplófájljaiból tudjuk követni az eseményeket. (Pontosabban neuronaplójukból, amit csak sejtek, hogy mi lehet a szóösszetételből következően, de nem is baj, hogy nem magyarázta el a szerző szájbarágósan.) Én azt szeretem, amikor bármikor újra visszatérve a történethez, pontosan tudom, miről van szó, szeretem személyes élményként megélni a történetet, de ez esetben ez lehetetlen volt. Tudatosan kellett figyelnem, hogy ki is a mesélő, tehát, bár egyes szám első személyű volt a narráció, mégsem adta azt az élményt, ami pontosan az ilyen típusú elbeszélés nagy előnye. Kívülálló maradtam. Tudom, sokaknak pont ez a technika tetszik, de nekem nem. Én csak egy egyszerű olvasó vagyok Ami viszont tényleg jó a könyvben, az maga a történet és annak minden részletre vonatkozó kidolgozása. A Tau bolygó világa teljesen elképzelhető és „hiteles”, csakúgy mint a Gömbé. Az ötletet, hogy emberi tudatok digitalizálásával akarják az emberi faj jövőjét biztosítani, nem nagyon komáltam, úgyhogy a szereplők idegenkedését ettől abszolút osztottam. Az elméletet, ami az egész mögött van, nagyon érdekesnek találtam, de nem tetszett volna az egész regény, ha nem zárul azzal a csattanóval, amit az egész nagy terv egyik kiötlője tesz hozzá a végén a főszereplők történetéhez. A történet szereplői valóságosak, emberiek, esendők és hősök is. A két főszereplő fejlődése érdekes és jól követhető. Tetszett annak az emberi drámának a megjelenítése, amit a K-vírussal való fertőzés okoz. Nem egyszerűen betegségről, hanem a halálos kór lelki megpróbáltatásokat okozó, majd végül a társadalom összeomlásához vezető hatásáról van szó. Engem még érdekelt volna a Tau társadalmának sorsa, ha már egyszer másként telik az idő a Gömbben, a megfigyelt fejlődésről és változásról szívesen olvastam volna. Szóval gondolatokat ébresztett bennem a könyv, felcsigázott, ami a jó regény egyik biztos jele.
Aki még nem olvasta, tegye meg, mert megéri, szerintem még kapható is.
Összegyűjtöttem pár linket, ahol még további vélemények és részletes értékelések olvashatók. Inkább azoknak érdemes megnézniőket, akik már a könyvet elolvasták. Én nem akartam ilyen részletes elemzésbe belemenni, mert sem nem tisztem, sem stílusom. A lényeg, hogy jó a könyv, érdemes rászánni az időt - már akinek maradt a Jézuskától kapottból …
Hackett blogja:
http://hackett.sfblogs.net/
http://scifikonyvek.wordpress.com/2008/12/13/brandon-hackett-a-poszthuman-dontes-2/
http://zona.hu/article/577/akar-on-a-poszthumanok-koze-tartozni.html
http://fairylona.sfblogs.net/2007/09/30/brandon-hackett-poszthuman-dontes/
http://sayed.sfblogs.net/2007/08/23/poszthuman-dontes/
http://www.sfportal.hu/zsp-dij-biralat-brandon-hackett-a-poszthuman-dontes.scifi
http://bookcrasher.blogspot.com/2008/02/brandon-hackett-poszthumn-dnts.html
Karácsonyi CURLUP január 1, 2009
Posted by asterdroid in : könyv, olvasmány , hozzászólásRemélem, mindenki megkapta karácsonyra a „magáét”. Ami engem illet, a legjobb ajándékot kaptam: időt. Pontosabban szabadidőt. Olvasásra szánható időt. És olyan jókat olvastam! Napközben is, de legfőképp éjjel, tudva, hogy másnap nem kell felkelni, dolgozni, és a körülöttem élőknek se, ezért ők is sokáig ágyban vannak. Így aztán a már korábban elkezdett könyvet, ami nem sci-fi, is végig tudtam olvasni és belekezdtem egy másikba is, ami már sci-fi volt, és csodák-csodája, pár nap alatt azt is elolvastam. Nem mintha nem lenne még jó pár, amit már beszereztem, de még nem került rá sor, illetve amit még nem szereztem be, de már nagyon fenem rá a fogam. De lássuk csak sorjában:
- elolvasott könyv: Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Nem sci-fi, de nagyon jó! A történet sodrása, a múlt a jelen és a jövő összefonódása egyszerűen lenyűgözött. A személyes történet és történelem szintézise személyes történelemmé. Klasszikus mű, ha jól tudom, van, ahol kötelező irodalom is, de nem nagyon olvassák el a diákok, mert hosszú, maximum a ma oly divatos, rövidített változatban. Pedig nem tudják, mit vesztenek, pontosan a részletekkel. Olyan elementáris erővel éli meg az olvasó a mesélő személyes rezdüléseinek minden apró mozzanatát, hogy lehetetlen kívül helyezkedni, külső szemlélőként olvasni a regényt. Ez nem csupán egy egyes szám első személyben elmondott történet, ami valakivel történt és én elolvasom, hanem ez már olyan, ami velem is történt. Én a saját szememmel, fülemmel, orrommal érzékeltem, a saját bőrömön tapasztaltam. Megrázó és felemelő élmény volt, de nem csak volt, valahányszor visszagondolok rá, tényleg olyan, mintha a saját emlékeimet venném elő.
Egyébként azért vettem le a könyvtárban a polcról, mert hallottam a BBC-n a szerzővel egy riportot, amit annak kapcsán készítettek, hogy már megint ez a könyv nyerte el a MAN Booker Díjat, melyet a közönség szavazatai alapján osztanak ki. És tényleg, ha korábban olvasom, én is lehet, hogy erre szavazok …
Rushdie után mit is olvassak? Néhány Galaktikában megjelent novellával hűsítettem magam, illetve hangolódtam a következő regényre. A következő bejegyzés erről fog szólni, azt azért előre elmondom, hogy mi volt ez: Brandon Hackett: A poszthumán döntés.