Szóval a Jézuskától ajándékba kapott idővel, azt hiszem, egész jól gazdálkodtam.  Ugyanis olvasásra adta.  Nem mintha más dolgom nem is lett volna, de ez a kis idő is számomra nagy ajándék volt.  Hát lássuk, milyen volt a második regény!

2.  elolvasott könyv: Brandon Hackett: A poszthumán döntés    Tudom, sokan olvastátok már, de nekem csak most jutott rá elég időm.  Először azt mondanám el, ami nem tetszett.  Az előző  bejegyzésben Salman Rushdie Az éjfél gyermekei c. regényét, főleg annak közvetlen és magával ragadó elbeszélését dicsértem.  Lehet, hogy túl egyszerű az agyberendezésem, de A poszthumán döntésben valahogy engem zavart a több mesélő.  Ugyanis arról van szó, hogy Eliott Farkas és Nicole Prakesh naplófájljaiból tudjuk követni az eseményeket.  (Pontosabban neuronaplójukból, amit csak sejtek, hogy mi lehet a szóösszetételből következően, de nem is baj, hogy nem magyarázta el a szerző szájbarágósan.)  Én azt szeretem, amikor bármikor újra visszatérve a történethez, pontosan tudom, miről van szó, szeretem személyes élményként megélni a történetet, de ez esetben ez lehetetlen volt.  Tudatosan kellett figyelnem, hogy ki is a mesélő, tehát, bár egyes szám első személyű volt a narráció, mégsem adta azt az élményt, ami pontosan az ilyen típusú elbeszélés nagy előnye.  Kívülálló maradtam.  Tudom, sokaknak pont ez a technika tetszik, de nekem nem.  Én csak egy egyszerű olvasó vagyok  Ami viszont tényleg jó a könyvben, az maga a történet és annak minden részletre vonatkozó kidolgozása.  A Tau bolygó világa teljesen elképzelhető és „hiteles”, csakúgy mint a Gömbé.  Az ötletet, hogy emberi tudatok digitalizálásával akarják az emberi faj jövőjét biztosítani, nem nagyon komáltam, úgyhogy a szereplők idegenkedését ettől abszolút osztottam.  Az elméletet, ami az egész mögött van, nagyon érdekesnek találtam, de nem tetszett volna az egész regény, ha nem zárul azzal a csattanóval, amit az egész nagy terv egyik kiötlője tesz hozzá a végén a főszereplők történetéhez.  A történet szereplői valóságosak, emberiek, esendők és hősök is.  A két főszereplő fejlődése érdekes és jól követhető.  Tetszett annak az emberi drámának a megjelenítése, amit a K-vírussal való fertőzés okoz.  Nem egyszerűen betegségről, hanem a halálos kór lelki megpróbáltatásokat okozó, majd végül a társadalom összeomlásához vezető hatásáról van szó.  Engem még érdekelt volna a Tau társadalmának sorsa, ha már egyszer másként telik az idő a Gömbben, a megfigyelt fejlődésről és változásról szívesen olvastam volna.  Szóval gondolatokat ébresztett bennem a könyv, felcsigázott, ami a jó regény egyik biztos jele.   

Aki még nem olvasta, tegye meg, mert megéri, szerintem még kapható is.

Összegyűjtöttem pár linket, ahol még további vélemények és részletes értékelések olvashatók.  Inkább azoknak érdemes megnézniőket, akik már a könyvet elolvasták.  Én nem akartam ilyen részletes elemzésbe belemenni, mert sem nem tisztem, sem stílusom.  A lényeg, hogy jó a könyv, érdemes rászánni az időt – már akinek maradt a Jézuskától kapottból …

Hackett blogja:
http://hackett.sfblogs.net/