Sárgult lapok, por, pókháló február 25, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, olvasmány , trackbackÚgy tűnik, néhány évtizeddel ezelőtt a sci-fi írók mintha törekedtek volna arra, hogy kisebb terjedelmű regényeket írjanak, mint manapság. Ezzel nem akarok senkit megbántani, csak arra rámutatni, hogy micsoda előny ez a mai világban, amikor felfokozott életritmusban élünk, hajtjuk a mókuskereket és jóval kevesebb időnk van olvasni. Legalábbis nekem. Ilyen zaklatott időszakokban leporolom az antikváriumban talált régi köteteket és ezeket olvasom.
Így került a kezembe Szentmihályi Szabó Péter regénye, A tökéletes változat. Az atomkatasztrófában csaknem megsemmisült Földön az emberiség túlélői ősközösségi társadalomban élnek. A kataklizmát megelőzően a Földről száműzött tudósok kis csoportja viszont egy technikailag magasan fejlett szintre jutott el, majd visszatért, hogy figyelje, mi folyik a bolygón. A két teljesen ellentétes társadalom találkozása és egymásra hatása azonban talán teljesen új irányba viszi tovább az emberiség jövőjét. A jó alapötletet a szerző időnként kisebb következetlenségekkel írta meg, de így is élvezhető. A kötetben egyébként sok jó novella is van, de ezekről majd egy másik posztban.
A másik leporolt könyv Stanislaw Lem Az Úr hangja c. regénye, mely, ha szabad így fogalmazni, anti-regény. Hogy mi történik benne? Leginkább semmi. Vagyis inkább nagy horderejű dolgok. Szóval, a lényeg nem a lassan csordogáló cselekmény, hanem a gondolatiság, a filozofikus alaphang, melyet az író megüt. Zseniálisan írja le, hogyan próbálja az emberiség, válogatott koponyák segítségével megfejteni az űrből érkezett üzenetet. Minden tudós a maga képére és hasonlatosságára, kis, számára értelmezhető részletek feldolgozásával. Azonban mégsem áll össze az üzenet, egyszerűen képtelen az emberiség megbirkózni a feladattal. A fejtegetések és eszmefuttatások, melyekből mindez elénk tárul, nagyon jól összegzi azt, hogy hol is tart civilizációnk. Tulajdonképpen paródiának is felfogható, de legkevésbé nevetni van kedve annak, aki kézbe veszi. Nagyon jól megírt regény, a lassú cselekményszál ellenére folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. Szkepticizmusa pedig gondolkodásra késztet.
Végül egy nem antikváriumi élmény. Egyik nap egy könyvesboltban jártam, vettem pár olvasnivalót meg szakkönyvet és már a pultnál álltam, amikor a sok, 200 forintért árult könyvet bemutató asztalok közül megakadt a szemem az egyiken, amelyet még nem nagyon néztem át. Alacsonyan volt elhelyezve, le kellett guggolni, hogy az ember felvehessen róla egy kötetet. Mindenféle, engem nem nagyon érdeklő témájú könyv volt rajta, szépirodalom alig. Viszont ahogy jobban megnéztem, Antony Sheenard A csonkolás művészete című novelláskötete is ott árválkodott – már csak egy volt belőle. Felemeltem, tapintása furcsa volt, élén vastag porral keveredett pókháló. Lesöpörtem róla, amennyire csak tudtam, és csak utána tudatosult bennem, mennyire viszolygok a pókhálótól. De szegény könyv szinte sírt, ki tudja mennyi időt tölthetett egy polc mögé leesve, és az eladók még a 200 forintos könyvek közé való száműzetése során sem vették a fáradtságot, hogy letakarítsák. Megvettem szegényt miután meggyőződtem, hogy nincsenek sorstársai. Hálából már megajándékozott néhány jó sztorival, remélem ez így is marad.
Hozzászólások»
Szólj hozzá elsőként!