Érintés január 30, 2008
Posted by asterdroid in : földönkívüli, kommunikáció, érintés , hozzászólás(Akkeb 3.)
Mikor már jó ideje nézegettük egymást Akkebbel, kezdtem úgy érezni, nem fél tőlem. Észrevettem, hogy esténként, elalvás előtt, játszik a játékaival, beszél hozzájuk és ügyet sem vet rám. Szüleinek sem emlegette, hogy megint ott voltam, ők pedig nem nagyon kérdezték, találkozott-e velem.
A megfigyelési szakaszok tíznaposak voltak, emiatt tíz napon át minden este ott voltam Akkeb szobájában, majd tíz napig nem, aztán kezdődött minden elölről. Az egyik távolléti időszak után, amikor újra megjelentem Akkebnél, nagy meglepetésemre, odaszólt nekem:
- Szia!
Úgy meglepődtem, hogy ijedtemben összehúztam magam. Nem is tudtam, mit csináljak. Akkeb is meglepődött reakciómon, de aztán hívó mozdulattal fordult felém.
- Gyere! - mondta halkan.
Felocsúdva álmélkodásomból kicsit közelítettem hozzá, de nem akartam megijeszteni. Akkeb egy darabig nézett engem kicsi ágyából, úgy láttam, egyáltalán nem fél. Még közelebb mentem.
Sajnos még akkor nem tudtam vele beszélni. A nyelvüket már értettük, írásban, különösen digitális eszközökkel már tudtunk volna kommunikálni, de erre vonatkozólag a bázis határozott tiltást fogalmazott meg, és persze Akkeb még nem tudott írni-olvasni. Viszont beszélni meg mi nem tudtunk velük, mert nem tudtuk úgy képezni a hangokat, ahogy a hatták, de még hasonlóan sem. Egyébként is, a bázis tiltása erre is vonatkozott. Szóval, mivel nem tudtam vele beszélni, megvártam, amíg ő szól, vagy mutat valamit. Még közelebb mentem és kicsit előre nyújtóztam úgy, hogy ha el akar érni, neki is közelebb kell jönnie hozzám.
Először meglepetten nézett, talán kicsit meg is ijedt, de a kíváncsisága erősebbnek bizonyult. Odajött, különböző érzékszerveivel próbálta felmérni, milyen a testem, milyen is vagyok én. Olyan amőba-szerű, kicsit villódzó, de sötét látványt nyújtottam, azt hiszem. Türelmesen vártam, próbáltam nem mozogni, de amikor óvatosan hozzám ért, az nagyon furcsa volt, szinte tűszúrás-szerű, elkaptam magam és azt hiszem, el is szürkülhettem.
Ő is megijedt, hátrahőkölt egy kicsit és nem jött közelebb. Később elmondta nekem, milyen érzés volt hozzám érni. Mintha valami nagyon súlyos és sűrű ragadta volna meg azt az icipici részét a csápjának, amivel elért. Nem is érti, mondta később, hogy ilyen súlyos és sűrű érzést hogy kelthetett egy ilyen kicsi felületen való érintkezés.
Aznap este már nem közeledtünk tovább. Csak néztük egymást egy darabig, aztán Akkeb elaludt. Még sokáig ott kucorogtam a sarokban és gondolkodtam, aztán már hajnalodott, amikor kisurrantam.
Másnap este hasonlóan kezdődött minden, de már mindketten fel voltunk készülve az érzésre, ami ránk vár. Megkockáztattunk egy hosszabb érintést is, ugyanaz a furcsa érzés kísérte, de míg első alkalommal szinte fájt az a tűszúrás-szerű érintés, ezúttal már nem tűnt olyan borzasztónak. Viszont kellemesnek sem mondanám. Az biztos, hogy Akkeb nagyon bátran viselkedett. Későbbi elmondása szerint nagyon félt attól a sűrű és nehéz valamitől, ami nem is én voltam, inkább az érintésem. De azt valahogy érezte, hogy tőlem nem kell tartania. Azt hiszem, bízott bennem.
Néhány másodperc érintés mindkettőnknek elég volt. Ezúttal lassan húztuk el a kezünket. Számomra bizsergető érzés volt, ahogy az a tűszúrás-szerű furcsa érzés kezdett távolodni. Talán Akkebnek is kellemes érzés lehetett, mert lassan húzta el a kezét, majd néhány másodperc múlva már nyújtotta ismét. Ezúttal nem tartottuk ki az érintést, hanem rögtön elkezdtük lassan széthúzni a kezeinket és mihelyt eltávolodtak, újrakezdtük. Így ment ez a „simogatás” egy darabig, közben mindketten megnyugodtunk.
Ebben a tíznapos ciklusban ezt folytattuk. Lassan más testfelületeinket is engedtük, nekem például jólesett a (mondjuk úgy) hátam és a vállam simogatása, Akkebnek a feje körüli furcsa kinövések (csápkezdeményei) cirógatása. Ha ezeket simogattam, sokszor furcsa, mély, morgás-szerű, elégedett hangot adott és úgy fordult, hogy minél jobban elérjem őket.
Aztán megint tíznapos szünet következett. A bázison sokat agyaltunk a történteken. A többieknek még nem sikerült hasonló eredményt elérniük, nem volt összehasonlítási alapunk. Megvizsgáltak, nem okozott-e bármilyen sérülést, pszichológiai hatást az érintkezés. Szörnyű volt, napokig kurkásztak bennem, rajtam, az agyamban, mindenféle hülye teszteket végeztek, még karanténba is raktak. Persze mindezt „az én, jól felfogott érdekemben”. Hogy majdnem belepusztultam, mikor hat napig nem adtak enni és közben még szurkálgattak, megcsapolták testnedveimet, leborotváltak, szőrt növesztettek rajtam, megsütöttek, megfőztek, lefagyasztottak, felhevítettek, még ki is lapítottak, az nem nagyon izgatta őket. Ha belehaltam volna, persze azzal azt az elméletüket látták volna igazolódni, hogy a hatták legyengítettek, megfertőztek, tönkretettek, összezavarták elmémet, vagy valami hasonló.
Egész végig az a furcsa érzés motoszkált bennem, lehet hogy van egy ellenségem, aki így akar megszabadulni tőlem. Csakis az a tudat erősített meg, hogy valami olyat fedeztem fel, amit mások még nem és ezt a tudást további találkozások során szeretném gazdagítani. Végül a nagyfőnökhöz küldtek, akivel megtárgyaltuk a történteket. Megrótt, hogy engedély nélkül léptem fizikai érintkezésbe egy hattával. Nem tudta eldönteni, végül is jó-e ez vagy sem, de ha már megtörtént és semmi rossz hatást, sérülést, stb. nem okozott, úgy döntöttünk, folytassam a kísérletet belátásom szerint, persze a beszédet kivéve.