Nyílt levél január 2, 2010
Posted by asterdroid in : sci-fi, Filmek, SF, olvasmány, Asimov , 2hozzászólásKedves Isaac!
Bocs, hogy így nyilvánosan írok neked, de talán nem bánod, hogy mások is elolvashatják, végül is olyanokkal osztom meg, akik szintén jó szívvel gondolnak rád.
Tudod, nem is volt olyan rég, hogy elkezdtem olvasni a műveidet, aztán már a párommal olvastuk - mindig türelmetlenül várva, mikor adja már át a másik a könyvet. Különösen az Alapítvány-trilógiát, az Űrvadász-sorozatot (amit álnéven írtál, kis hamis!) és a Robottörténetek novelláit szerettem. Tulajdonképpen neked köszönhetem, hogy rákaptam a sci-fire, sőt azóta sok olyan könyvet is elolvastam, ami az SF-ben felmerülő tudományos kérdésekről szól - ahogyan te is tanítottál.
Kár, hogy már elmentél, mert szerintem izgalmasnak találnád a mai sci-fi írók könyveit is, meg a sok modern kutatást. Azért örülök, hogy olyan sok novellát, regényt, ismeretterjesztő könyvet hagytál magad után, hogy van még bőven mit elolvasnom.
Most, hogy 90 éves lettél, szeretném elmondani a jó hírt, hogy továbbra is nagyon népszerűek a könyveid, szép, új kiadások jelentek meg és tudtad, hogy megfilmesítettek párat a novelláid közül? A két évszázados ember alapján készült film Robin Williams főszereplésével szerintem nagyon jó lett, és igaz, hogy az Én, a robot csak ötleteket vett tőled, azért nekem tetszett (először azt írtam, hogy “bejött”, de nem tudom, a te idődben használták-e ezt a szót). Kíváncsi volnék, meg mernek-e próbálkozni valamelyik regényeddel Hollywoodban.
Szóval, csak el szerettem volna mondani, mennyire nagyra becsüllek, és ha eljut hozzád ez a gondolat - bár te nem hittél a túlvilágban -, hadd köszöntselek szívből és nagy szeretettel szülinapod alkalmából:
Élj sokáig, Isaac Asimov!
Üdvözlettel:
asterdroid
Gulliver március 20, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, Fantasy, Filmek, DVD , 2hozzászólásMár elég régen volt, hogy a Gullivert olvastam, de most a héten megnéztem filmen és rá kellett jönnöm, akár korai sci-finek vagy fantasy-nek is tekinthető. Miért is ne? Teljesen ide illő dolgok vannak benne, más világok, társadalmak. Még némi ’science’ is, hiszen például a repülő szigetet egy hatalmas mágnes mozgatásával tudják kormányozni.