Ennyit a téridőről március 28, 2008
Posted by asterdroid in : Kategória , hozzászólásKattints a képre! Ennyit a téridőről …
Ez egy klassz hely március 10, 2008
Posted by asterdroid in : Kategória , hozzászólásSzép ez a bolygó. Különösen tetszik a tavaszi napfény és az ilyenkor előbújó élőlények serege. Kankalin sárgája, ibolya lilái (mert sokféle van ám!), orvosi tüdőfű lilái és rózsaszínei, a százszorszép, mely rászolgál a nevére, mégis oly szerény. A rovarok is csodálatosak, például a poszméh, kis fehér fenekével, döndicsélve keresgél a fűszálak és a virágok között. A madarak éneke pedig egyszerűen lenyűgöz! Feketerigó füttye, erdeipinty “verése”, harkályok dobolása. A cinkék, csuszkák, kenderikék mind beindultak, keresik párjukat, énekkel védik a területüket. Ez csodálatos!
És nagyon tetszik, hogy sok ember szép kerttel veszi körül magát, ahol hóvirág, tőzike, krókuszok és még mennyi minden gyönyörködtet!
Ha nyugdíjba megyek, átköltözöm ebbe a három dimenzióba (még addig fel kell fedezni, hogyan lehetséges) és itt fogok élvezkedni a tavaszi napsütésben. A többiek meg irigykednek majd. 
Blog a blogban (folyt.) március 4, 2008
Posted by asterdroid in : Kategória, blog , hozzászólás29 Csütörtök
Ma megkértem Mannikát, mondja el nekem is azt a mesét a sosemvolt gyerekországról. A mesében fiúcskák egy csoportja bolyong a sivatagban élelem és víz nélkül, amikor rátalálnak egy üvegpalotára. Kétségbeesetten keresik a bejáratot, mert látják, hogy bent ennivaló és víz van bőven és jól táplált emberek mozognak a falakon belül. Azonban nem találják a módját, hogy lehetne bejutni és rájönnek arra is, hogy a benti emberek nem látják őket, talán valami van az üveg belső falán, ami ezt megakadályozza. Lassan elfogynak mindannyian a sivatag perzselő forróságában, csak egy fiúcska marad életben, de ő is teljesen le van gyengülve. Amikor meglátja saját anyját belül sétálni, elhatározza, hogy még egy utolsó kísérletet tesz. Elkeseredetten dörömböl a falon, de anyja nem hallja meg. Ekkor előveszi a nyakában függő medált, melynek hátulját tükörként használva próbál villantani anyja szemébe. Valami fel is tűnik anyjának és közelebb megy az üvegfalhoz, megérinti. A fiúcska is megérinti ugyanott. Az anya nekinyomja arcát az üvegnek, szemét leárnyékolja, hogy jobban lásson. A fiúnak már csak annyi ereje van, hogy megcsókolja anyja képét kívülről, mielőtt meghal, de olyan boldog, amilyen még sosem volt.
Kérdeztem Mannikát, honnan vette ezt a mesét. Csak annyit mondott, hogy mindig is ismerte a történetet, a saját anyjától hallotta kiskorában. Hogy vannak-e még hasonló meséi, arra azt felelte, hogy vannak, de gyerekeknek valók, felnőttnek nem akarja elmondani. Ezen nagyon csodálkoztam, mert a fiúcska története az üvegpalotánál egyáltalán nem tűnt esti mesének, inkább rémtörténetnek.
30. Péntek
Boder ma egész nap nem volt itthon, így aztán elhatároztam, kirándulok egyet. Elvitettem magam telehibbel az erdőbe, kértem a sofőrt, hagyjon magamra, egyedül szeretnék sétálni. Egy olyan útvonalon indultam el, amelyen az üvegfolyosó úgy kb. másfél óra kényelmes séta után visszatér oda, ahonnan elindult, ráadásul az útjelző tábla szerint közben egy kis tavacskát is meg lehet nézni. Azért választottam ezt, mert nem akartam gyanút kelteni, és azt mondtam a sofőrnek, a tavacskára vagyok kíváncsi. Ahogy az útvonal kicsit görbült és a sofőr már nem láthatott, megálltam és néztem az erdőt. Enyhe szellő fújta a leveleket. Felröppent egy madárka az egyik fáról a sűrű lombba. Múltak a percek. Nem tudom, meddig lehettem ott. Csak álltam és vártam, néztem, bámultam az erdőt. Egy madárka felröppent a lombkoronába. A szellő fújta a leveleket. A tavacska kicsit odébb volt, egy híd vezetett át rajta. Nem érdekelt már. Megszaporáztam lépteimet és visszamentem a telehibhez. Úgy két órát lehettem távol. Hazahajtottunk.
31. Szombat
Ma újra elvitettem magam oda. Bodert is kérdeztem, de nem akart velem jönni. Jobb is. Megint láttam a madárkát felrebbenni a lombkoronába. Mikor visszamentem a telehibhez, kérdeztem a sofőrt, tud-e olyan helyet, ahol a sivatagot lehet megnézni.
- A sivatagot? – nézett rám értetlenkedve.
- Azt. Még sosem láttam sivatagot. Azt mondják szép.
- Hát, lehet. Errefelé biztos nincs sivatag. Erdő az van, meg rét, folyók, hegyek, még meredek kaptatók is vannak, ha kihívásra vágyik. Elvihetem a Nagy Kopaszra, ha akarja.
- Nem köszönöm, - válaszoltam, - én a sivatagot szeretném látni.
- Azzal sajnos nem szolgálhatok. Ahhoz messzebbre kell utaznia. Mondjuk Líbiába vagy Egyiptomba. De én mondom magának, nem biztonságos. Ha akarja, inkább elviszem egy kiberfunba, ott kedvére játszhat sivatag-szimulációt.
- Nem, köszönöm, inkább menjünk haza.
32. Vasárnap
Furcsát álmodtam. Boder, Honni és én az erdőben sétáltunk. Ezúttal volt üvegfolyosó. Gyönyörködtünk a tájban. Egy házhoz értünk, ami az üvegfalban volt. Zárva volt az ajtaja, az ablakai lefüggönyözve. Kitartóan kopogtattunk. Egyszer csak megjelent egy furcsa, rongyokba öltözött alak az ajtóban. Az arcát nem láttuk. Honnit és engem beengedett, de Bodert nem. Odabent levette a csuklyát, Mannika volt az. A kandallónál ültünk és beszélgettünk. Egy kis idő múlva indultunk volna haza, de addigra a ház belseje átalakult és nem találtuk az ajtót. Mannika kért minket, hogy maradjunk, de mi mindenáron vissza akartunk menni és Boderért kiáltoztunk. Aztán nem tudom, mi történt, mert felébredtem. Már nem érdekel, mit mond, vagy gondol Boder, holnap tennem kell valamit.
33. Hétfő
Ma elmentem egy ügyvédhez azzal, hogy szeretnék elválni. Elmondta, mik a lehetőségek és mik a kilátásaim. Nem valami rózsás. Este Boderrel is közöltem a hírt. Nem lepődött meg annyira, mint vártam. Csak ennyit kérdezett:
- Van valakid?
- Nincs, de nem tudok így élni.
- Értem. Rendben. Nem állok utadba, csak arra kérlek, csendben intézzük el.
- Jó. Nekem sem hiányzik a felhajtás.
34. Kedd Alig hunytam le a szemem az éjjel. Azon pörgött az agyam, mi lesz most. Mit fogok tenni, ha elváltunk. Valamikor hajnaltájt aludtam csak el, már világosodott – legalábbis, sejtésem szerint – az üvegfalra vetített égbolton. Semmit nem csináltam egész nap, csak néztem ki az ablakon, fel az égre és számoltam, hányszor úszik el felettem ugyanaz a szamovár alakú felhő. Tizenkilencnél abbahagytam. Érdekes, hogy a Nap rendesen végigment kelettől nyugatig – talán az nem vetített, vagy nagyon ügyesen csinálták. Este felhívott az ügyvégem azzal, hogy beszélt Boderrel, és ne aggódjak, nem lesz gond, mindent elintéz. Mondtam, hogy nem aggódok.
35. Szerda
Érdekesen alakult az álmom. Ugyanúgy elmentünk Boderrel és Honnival az üvegfalba épített házhoz, Boder kint maradt, mi bementünk és a végén, amikor már átalakult a ház, emlékeztem, hogy nem tudtunk a múltkor sem kimenni. Ezért így szóltam Mannikához:
- Mi lesz, ha nem megyünk ki innen?
- Semmi különös. Akkor örökre itt maradtok. De ne aggódj, nem lesz bajotok. Jól elleszünk. Ha akartok, még kirándulhatunk is. Csak oda nem mehettek vissza.
- Jó, akkor itt maradunk.
Honnival egymásra néztünk és megöleltük Mannikát. Aztán kimentünk hátul a házból egy kis friss levegőt szívni. Honnival kézenfogva sétáltunk a lemenő napot követve.Végre egy álom, amely nem végződik rosszul.
36. Csütörtök Ma megkértem a sofőrt, hogy egy olyan kirándulásra vigyen, ahol valami falumúzeum-szerűséget lehet látni. Elkerekedett a szeme, először csak gondolkodott, majd végül rábökött a térképen egy helyre.
- De az messze van ám! Jó négy óra oda az út.
- Nem baj. Látni akarom. Előttünk az egész nap.
Tényleg jó hosszú út volt. Ráadásul elég elhanyagolt állapotban is voltak a falumúzeum házai. Turisták sem voltak, egyedül bolyongtam a házak között. Nem volt üvegfal, de kijelölt útvonalon kellett haladni, erre időnként egy hang is figyelmeztetett az elágazásoknál. Egyre messzebb kerültem a telehibtől és egyre sötétebbek, magasabbak és omladozóak voltak a házak. Egy mocskos kis utcácskában aztán már a figyelmeztető hang helyett csak sercegést lehetett hallani. A kommunikátoromat visszavittem oda, hol még volt hang és felakasztottam egy kerítésre. A mocskos utcában aztán letértem a kijelölt útról. Egy idő után már nem tudtam, hol vagyok, és kezdtem félni. Itt-ott egy-egy leszakadó ereszcsatorna, innen-onnan felbukkanó furcsa rovarok és rágcsálók hozták rám a frászt. A nyelőcsövemben éreztem lüktető szívemet, kapkodtam a levegőt, szinte már futottam. Egy utcasarkon egy elrozsdásodott táblán ez állt: „Hóvirág utca”. Mentem tovább. Egyszer csak megláttam egy takarosabb házat. Megálltam, bekopogtam. Aztán rájöttem, hogy az ajtó nyitva van. Beléptem, kicsit körülnéztem. Egész tiszta volt. Megtaláltam a hátsó kijáratot, de nem tudtam, belül vagyok-e még az üvegfalon, vagy sem. Kinyitottam az ajtót és kiléptem. Forró, száraz homokot fújt arcomba a szél. Kimentem a sivatagba. Egyre távolodtam a háztól. Visszanéztem, ugyanúgy állt ott, nyitott ajtóval. Ez megnyugtatott. Csak mentem egyenesen tovább, nem tudom mennyi ideig, bizonyára órákig. Már alig volt erőm, amikor rátaláltam. Ott feküdt egy üvegfal tövében. Nem messze még más gyerekek is ott voltak. Mind fiúk. Mind halottak voltak. Leroskadtam. Az üvegfalon belül jól táplált emberek sétáltak, volt víz és élelem. Honni testét a karomba vettem és elindultam vissza a házhoz. Már láttam a nyitott ajtót, de épp hogy vonszoltam magam. Magamhoz szorítottam Honnit és leültem. Mannika talált rám. Bevitt a házba, rendbe hozott és visszavezetett a kijelölt útra a falumúzeumban. Elmentem a legközelebbi infokom-kikötőhöz – minden turista látványosság közelében van ilyen – és beírtam ezt itt a blogomba.
Most pedig visszamegyek a sivatagba.
Szagok február 13, 2008
Posted by asterdroid in : Kategória , hozzászólásNéhány budapesti szagminta a múltkor mintavételből: nedves por szaga, benzingőz, gázolaj, kipufogógázok, sóder, aszfalt szaga (valamiféle földmunkákat végeztek éppen), olajszaggal átitatott műanyag szaga (számomra ez a legundorítóbb), meszes vakolat szaga, emberek nedves kipárolgása - kicsit fanyar, nehéz, mindenkinek másfajta szaga van. Továbbá: narancs és banánillat (utcai árusnál) keveredve enyhe rothadó zöldség szaggal, meleg emberszag - kicsit a kenyér illatára emlékeztető, nehéz illat, melyet zárt helyen lehet érezni és idővel fullasztóvá válhat és túlteng benne a széndioxid, emberi izzadtságszaggal keveredve a hőség miatt savanykás-kesernyéssé válik. Olcsó kávé szaga (kávéautomatából), összekeveredve a gépből kifröccsent és már megszáradt, tönkrement kávé szagával. Kellemes szagok is voltak: enyhe, virágillatú, vagy friss gyümölcsillatú parfümök nőkön, szalámis szendvics illata, egy fólia bevonatú tábla (whiteboard) tiszta szaga, a hozzá használt filctoll ecetes-alkoholos szaga, bőrcsizma pikáns, de puha szaga. Áplot férfiszag, azaz friss illatú parfüm, vagy arcvíz szaga, alatta tiszta gyapjú öltöny szaga, egész pici meleg, még nem állott, testszaggal, valamint hajápoló szerek diszkrét illata. Szájszagok: mentol illata - talán rágógumiból -, cigarettaszag - érdekes, hogy van, akinél kellemetlen, szinte fojtogató, nehéz, rátelepedős szag, van akinél könnyű, illékony, izgalmas illat -, almaszag, fonnyadó gyümölcs szaga, kávészag, kissé állott, de csak enyhén nehéz, fáradt lehellet. Aluljáró: koszos beton szaga, por, kukaszag, poros és mocskos üveg szaga - hasonlít a vonatok üvegéhez -, tiszta üveg alig érezhető szaga - talán a tisztítószer szagnyomai -, újságszag - ez is kellemes, de kissé tömény -. Nem voltak hajléktalanok ebben az aluljáróban, viszont pékség igen: édes, meleg szag, műkenyér szag, olyan manipulálóan finom, birtoklási vágyat felizzító szag. Kabátszagok: szövetkabát - régen mosott, de nem különösebben koszos - olyan rátelepedős, kissé fojtós szag, műbőrkabát kemény szaga, pufidzseki nájlonszaga keveredve a beleizzadt ember szagával, szövetdzseki meleg, kissé izzadt, de nem túl tömény, inkább puha szaga, öblítőszer szaga egy frissen mosott ballonkabátból.