Könyvkritika: A rizs és a só évei január 3, 2010
Posted by asterdroid in : könyv, Filozófia, Könyvkritika, regény, Kína, olvasmány, történelem, feminizmus, iszlám, alternatív történelem, buddhizmus , 1 hozzászólásNa ez az a könyv, amivel hónapokig szenvedtem, és ráadásul nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Viszont ez az ambivalens érzés teszi az egészet érdekessé. Izgatja a fantáziámat, elgondolkodtat. Lapozgatom a könyvet, visszakeresek ezt-azt és újra elfog az a kellemetlen érzés, hogy átrágtam magamat valamin, ami elég nehéz olvasmány, rohadt hosszú és nem is igazán az a téma, ami nagyon érdekelne, ráadásul a végére érve nem vagyok biztos benne, hogy felfogtam-e, hogy mi is a lényeg.
Kim Stanley Robinson könyve alternatív történelmi regény - bár a műfaj kereteit feszegeti. Abból indul ki, hogy a valóságtól egy ponton elkanyarodik a történelem a 14. században: Európa lakosságát 99%-ban elpusztítja a pestis, ezzel a kereszténység is gyakorlatilag kihal. Ez az alapvetés azért érdekes, mert mindannyian Európa-központú történelmet tanultunk, az átlagember szinte alig tud valamit olyan nagy civilizációkról, mint Kína, India, az iszlám államok vagy az amerikai kontinens őslakos népei. Itt viszont ők viszik a prímet, teszik meg a nagy felfedezéseket, építik fel a technikai civilizációt, harcolják meg a demokráciához vezető forradalmakat, írják meg az emberiség nagy szellemi alkotásait és persze a történelmét.
Nehéz olvasmány, mert történelemről szól. A történelem, ahogy az iskolából ismerjük, leginkább nagy emberek, nagy háborúk és paktumok története, ami számomra nem különösebben érdekes vagy vonzó. Mindig jobban érdekelt a hétköznapi emberek élettörténete. Robinson szerencsére törekedett arra, hogy könyvét a hétköznapok történetére, “a rizs és a só éveire” alapozza, és ennek a szemléletnek az megerősítésére a könyv vége felé, a történelem-filozófiai kérdések (egyébként elég száraz) fejtegetése közben beiktat egy jelenetet, ahol Csu Isao, a nagy történész bemutatja könyvgyűjteményét, melyben leginkább hétköznapi emberek élettörténetei szerepelnek. Igaz, az író helyenként mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a nagy emberek és nagy események történetét írja meg. Ilyenkor az az érzésem van, hogy történelemkönyvet olvasok - és elvesztem érdeklődésemet. Sosem igazán izgattak, és ma sem hoznak lázba a fegyverkezési és forradalmi lépések, sem a háborús manőverek, ezért ezeken a részeken nagyon nehezen rágtam át magam (viszont hamar elaludtam). Sokkal nagyobb érdeklődéssel olvastam viszont azokat a fejezeteket, melyekben kisemberek élik meg a történelmi korszakokat, akikről talán csak későbbi korok emlékeznek meg szellemi örökségük miatt.
Ambivalens érzéseim forrása továbbá, hogy a stílus és a történetvezetés tekintetében egyenetlen a könyv. Van, ahol pörögnek az események, néha túlságosan is (Nyugatrólvaló a Hadonoszóniknál), máskor alig történik valami (Bisztámí, a szúfi mester története, vagy Kang és al-Lancsou házassága). Viszont az a furcsa, hogy a történet sodrása mégsem az események zajlásának intenzitásától függ. A kedvenc részeim között például van olyan is, amely lassú történetvezetésű (Kangék), és van akciódús is (a szamarkandi alkimista és kutatásai). És vice versa. A stílus egyenetlensége az olvasótól megkívánja, hogy alkalmazkodjon a mesélőhöz, ugyanakkor jócskán megnehezíti az olvasást. Időnként filozofikus fejtegetésekkel találkozik, melyben a szerző hosszan “tanítja” - ezt például kifejezetten utáltam.
Tulajdonképpen nem is egy könyvről van szó, hanem tízről. Mindegyikben más a helyszín, az idő, a szereplők, és más a stílus is. A történelmet mindig más szemszögből látjuk. A szerző a régi buddhista írások technikáját alkalmazva (erre is utal Csu Isao) a szereplők reinkarnálódását használja fel, hogy egybeforrassza a történelmet. Három főszereplőjét nevük kezdőbetűjét figyelve azonosíthatjuk az újabb és újabb életekben: a kedves, nyugodt és áldozatkész B, a lázadó, gyakran erőszakos, éppen ezért erőszakos halált haló K és a tudásra szomjazó, élénk, gondolkodó I. A mellékszereplők is reinkarnálódnak, pl. a hatalomra törő S, a segítő, alázatos P és a mentor Z. Azonban nemcsak a reinkarnáció gondolata forrasztja eggyé a történeteket, hanem a szintén buddhizmusra, régi kínai, indiai hagyományra való utalások: “Napnyugati utazás”, a Majom - a bölcsességre vezető, gyakran bizony piszkos tréfákat alkalmazó alak, valamint Káli, aki a halál és a megújulás istennője. A könyvek között bardó-beli (túlvilági) jeleneteket találunk, ahol a szereplők értékelik addigi tetteiket, életüket, és felkészülnek a következőre, találkozik a dzsáti, azaz a lelki család, melynek tagjai aztán a földi életben mindig megtalálják egymást, legyenek bár messzi kontinensek szülöttei. Végül a könyv mégis egységgé válik, a szétszabdalt és egyenetlen sodrású történelem összképe kikristályosodik. Igen, talán valóban ilyen egyenetlen a történelem, béke idején lassú, talán eseménytelen, de gondolatilag nagyon is előremutató, forradalmak és háborúk közepette pedig gyorsan pergő, de bizony, sokszor lélektelen.
A hétköznapiság, mint a történelem mozgatója fontos motívuma a könyvnek. Nemcsak a nagy változásokat előkészítő gondolatok, felfedezések, kutatások születésének ideje ez, hanem maguk az események is ekkor kezdenek kicsírázni. A hétköznapi emberek azok, akikben megszületik az elhatározás a nagy dolgokra. Ide tartozik a nők helyzetének követése is a regényben. Egyrészt örvendetes, hogy ez egyáltalán szóba kerül, másrészt azonban meg kell jegyeznem, hogy a női szereplők többsége jobb körülmények között él, mint az adott társadalom többi nőtagja általában. Talán egyedül Bihari mondható tipikus asszonynak, a többiek mind önálló nők, akiket a férfiak hagynak is érvényesülni, még az iszlámon belül is. Ez valahogy túl idealizált, nem illik bele a képbe.
A regény sokrétegű, egy olvasásra képtelenség megragadni mindent, amit az író elrejtett benne, például utalásokat a következő inkarnációkra, metaforákat, mint a piros tojás, reflektálást különböző történelemfilozófiai elméletekre, nemcsak explicit, hanem implicit formában is.
Érdekes, hogy bár alternatív történelmet ír, a szerző mégis a mai korra nagyon hasonlító eredményre jut: a világháború összefogásra készteti az emberiséget, a környezeti problémákra kell sürgősen választ találni, stb. Ami azonban sajnálatos, hogy Robinsonnak mégsem sikerül levetkőznie amerikai nézőpontját néhány olyan dologban, amiben azért illett volna. Például az iszlámot az összes többinél erőszakosabb, elnyomóbb és merevebb vallásnak mutatja be, sőt még az írói igazságszolgáltatás eszközével is él és a Nagy Háború vesztesévé teszi az iszlám államokat. Aztán ott vannak az észak-amerikai hadinoszónik, akik fegyverrel állnak a párizsi nép mellé a katonai puccs megdöntésére, támogatják a demokratikus forradalmat Kínában, stb. Kissé kilóg a lóláb …
Ami a legjobban tetszett: érdekes, sokszínű és sokrétű a könyv, lehet rajta filozofálni.
Ami a legkevésbé tetszett: túl hosszú ahhoz, hogy jól befogadható legyen.
Összegezve: akinek van ideje, feltétlenül olvassa el, akinek még több ideje van, olvassa el többször is! (Ha lesz több időm, én is ezt fogom tenni.)
ACC-SB Időodisszeia május 25, 2009
Posted by asterdroid in : sci-fi, SF, regény, földönkívüli, bolygó, olvasmány, történelem, időodissueia, ACC, SB, Nap , 3hozzászólásArthur C. Clarke – Stephen Baxter : Az idő szeme & Napvihar
A két könyvről egy bejegyzésben szeretnék beszámolni, mert bár külön-külön is kerek történetek, a szerzők szándékai szerint azonban szorosan összetartoznak. Az Időodisszeia első kötete, Az idő szeme az SF egy klasszikus témáját, az időutazást helyezi új megvilágításba, illetve az alternatív történelem gondolatával is eljátszadozik egészen újszerűen. A 2037-ben törés következik be az időben a Földön. Az ENSZ-békefenntartók egy helikopterét lelövi egy lázadó Afganisztán és Pakisztán határvidékén, majd ismeretlen környezetben zuhannak le. A brit gyarmatbirodalom egy indiai táborába kerülnek 1885-be, csakúgy, mint néhány majomember az őskorból. A modern brit békefenntartók a 150 évvel korában élt brit gyarmati katonák, s velük Rudjard Kipling és újságíró társa, elindulnak a rejtély nyomában, és találkoznak Nagy Sándorral és hadaival Indiában. Ugyanakkor a Szojuz űrhajósai a Mongol Birodalomban landolnak, majd Dsingisz kán udvarába kerülnek. A két nagy hódító hadsereg az időtörésnek köszönhetően találkozik Babilonban, ahová egy titokzatos rádióadás vezeti őket. Útjuk során mindenhol látnak „szemeket”, azaz a levegőben lebegő, idegen eredetű tárgyakat. A két hatalmas hadsereg össze is csap. Babilonban, Marduk templomában pedig kiderül hogy egy nagy Szem adta a rádiójeleket és talán ez a gömb a kulcs a történtek megértéséhez.
Ami a legjobban tetszett a regényben, az maga az időutazás ötlete, hogy egy földönkívüli hatalom „felparcellázza” a Földet úgy, hogy mindegyikben más az idő. Ez teszi lehetővé a szereplők számára, hogy a múltba vagy a jövőbe jussanak. Az izgalmas kalandok során a két 21. századi csapat - a kéksapkások és a Szojuz legénysége – sorsát követhetjük nyomon. Közben magunk is mintha elutaznánk időben és térben. A mongol udvar, Dzsingisz kán és népe, a brit gyarmati hadsereg, Rudjard Kipling, Nagy Sándor és tanácsadói, mind megelevenednek a mesterien megírt történetben. Az egyébként nevetséges kérdés, hogy mi lett volna, ha Nagy Sándor és Dzsingisz kán találkozik Babilonban, itt az SF-ben íme értelmet nyer Arthur C. Clarke és Stephen Baxter bámulatos meséjében. A szemek rejtélye azonban nem oldódik meg és egyedül Bisesa Dutt kerül vissza londoni otthonába.
A Napvihar pontosan itt veszi fel újra a történet fonalát. Bisesa története persze hihetetlen, a hadsereg szabadságolja, az orvosok vizsgálgatják. Miközben egy nagyon erős napkitörés káoszt okoz a Földön, egy a Holdon állomásozó tudós rájön a Nap titkára. Sikerül meghatároznia, mikor következik majd be a következő hatalmas napvihar, mely már az emberi faj túlélését veszélyezteti. A világ összefog, hogy kidolgozzon és megvalósítson egy grandiózus tervet: a Földet védő pajzs megépítését. A történet középpontjában álló személyek majdhogynem véletlenül keverednek az eseményekbe és több fronton is helyt kell állniuk. A projekt a magánéletben is új kihívásokat jelent számukra és mindannyian tudják, hogy fel kell készülniük arra, hogy a napvihart csak részben fogja le a pajzs és az esemény mindenképpen kataklizma lesz. A katasztrófa valóban elkerülhetetlen és megvannak a maga hősei és hősi halottai. Az események leírása megrázó, ugyanakkor a végkifejlet felemelő, hisz ezúttal az emberiség győzedelmeskedik. A regény nagy erőssége szerintem, hogy nem csupán a tudományos és technológiai újítások teszik érdekessé, hanem a gondolatkísérlet arra vonatkozóan, hogyan foghat össze az emberiség globálisan, mik állhatnak ennek útjában és az előre nem látható problémák miatt csak félsikernek nevezhető végkifejlet. A veszteségek és a tanulságok, melyek megtisztítják a Földet, hogy a következő nemzedékek nyugodtan tekinthessenek fel az égre.
A két történet egyébként szerintem filmre kívánkozik. Az első grandiózus történelmi képeivel és látványos csatajeleneteivel szerintem nagy hatást keltene, a második pedig a űrbéli építkezés megjelenítésével a klasszikus sci-fi rajongók, míg a napvihar borzalmaival a katasztrófafilmeket kedvelők körében arathatna nagy sikert.
Two in One május 9, 2008
Posted by asterdroid in : sci-fi, könyv, SF, regény, földönkívüli, társadalom, olvasmány, világ, történelem, Zsoldos, Éden, Távolitűz , 3hozzászólásLegyen most kettő az egyben! Két olyan könyv, melyeket nemrég olvastam, de még nem volt időm írni róluk. Két klasszikus szerző, két földönkívüli világ, két kiváló regény.
Az első könyvet már nézegettem korábban is, kívülről persze. Egy elég visszataszító lény van az elején, meg más, nyálkás lényeknek tűnő alakok. Gusztustalan kinézetű egy könyv, mondhatom, de talán pont ezért izgatta a fantáziámat. Nemrég aztán el is olvastam.
Stanislaw Lem Éden című regényéről van szó. Az Éden bolygóra lezuhanó űrhajó legénysége idegen életformákkal és egy először érthetetlen civilizációval találkozik. Néha nem is olyan könnyű eldönteni, mit is látnak, mi mire való, ki kicsoda, és persze, hogy ellenségesek-e vagy nem. Egy idegen világ, mely érthetetlen, félreértelmezhető és félelmetes. Itt a Földön is sok a félreértés és az értetlenség a különböző társadalmak között, hát még egy földönkívüli civilizációval! Néha a rémület felülkerekedik a megismerés vágyán. A kapcsolatfelvétel pedig nem könnyű, kibogozhatatlan foszlányokból kell összerakni, hogy mit mond a másik. Van, amit nem lehet tudni, amit nem szabad tudni, amiről nem lehet beszélni. Az információ a diktatúra eszköze is lehet. Az információ hiánya annál inkább. Ha az happy end-nek számít, hogy a földiek végül el tudják hagyni a bolygót, akkor vegyük úgy, hogy jó a vége. Csak az zavar, hogy az öldöklés tovább folyik azon az űrből oly szép, éden nevű bolygón …
A másik könyv borítója inkább olyan Indiana Jones-os, régészeti leletek között egy férfi és egy nő, a háttérben viszont mégiscsak van valami scifis, egy világító csúcs, talán egy űrhajó. Aki még nem olvasott történelmi sci-fi regényt, tegye meg, Zsoldos Péter Távoli tűz című könyve érdekes és izgalmas olvasmány. Akár időutazásnak is tekinthetjük, de ezúttal nem a jövőbe, hanem a múltba. Gregor Man és társai egy idegen bolygón az emberi civilizáció bronzkorának megfelelő társadalmat találnak. Az ott élők is emberek, akik befogadják őket és városállamukban az ott maradó Gregor Man király lesz. A tudós király nem akarja átugrani az évezredeket, ezért felveszi szokásaikat, de lassan tudásával kiemeli népét a többi városállam közül.
Ebben a könyvben nem egy érthetetlen civilizációba csöppen a főszereplő, a szerzőnek mégis fel kellett építenie egy világot a földi történelem mintájára. Mondhatom, jól sikerült, kiválóan megírt minden részletében. A kalandok sem hiányoznak. Csaták, hadjáratok, szövetségek, árulás, politikai intrikák, szerelem – mind, mintha velem történt volna, annyival magával ragadott a történet. (A sok szereplőt még ki is jegyzeteltem, hogy tudjem mindig, ki kicsoda.)
Ugyanakkor a könyv végén az is kiderül, mennyire könnyű félreértelmezni a történelmet. Élvezetes és elgondolkodtató regény.