Szagok február 13, 2008
Posted by asterdroid in : Kategória , hozzászólásNéhány budapesti szagminta a múltkor mintavételből: nedves por szaga, benzingőz, gázolaj, kipufogógázok, sóder, aszfalt szaga (valamiféle földmunkákat végeztek éppen), olajszaggal átitatott műanyag szaga (számomra ez a legundorítóbb), meszes vakolat szaga, emberek nedves kipárolgása - kicsit fanyar, nehéz, mindenkinek másfajta szaga van. Továbbá: narancs és banánillat (utcai árusnál) keveredve enyhe rothadó zöldség szaggal, meleg emberszag - kicsit a kenyér illatára emlékeztető, nehéz illat, melyet zárt helyen lehet érezni és idővel fullasztóvá válhat és túlteng benne a széndioxid, emberi izzadtságszaggal keveredve a hőség miatt savanykás-kesernyéssé válik. Olcsó kávé szaga (kávéautomatából), összekeveredve a gépből kifröccsent és már megszáradt, tönkrement kávé szagával. Kellemes szagok is voltak: enyhe, virágillatú, vagy friss gyümölcsillatú parfümök nőkön, szalámis szendvics illata, egy fólia bevonatú tábla (whiteboard) tiszta szaga, a hozzá használt filctoll ecetes-alkoholos szaga, bőrcsizma pikáns, de puha szaga. Áplot férfiszag, azaz friss illatú parfüm, vagy arcvíz szaga, alatta tiszta gyapjú öltöny szaga, egész pici meleg, még nem állott, testszaggal, valamint hajápoló szerek diszkrét illata. Szájszagok: mentol illata - talán rágógumiból -, cigarettaszag - érdekes, hogy van, akinél kellemetlen, szinte fojtogató, nehéz, rátelepedős szag, van akinél könnyű, illékony, izgalmas illat -, almaszag, fonnyadó gyümölcs szaga, kávészag, kissé állott, de csak enyhén nehéz, fáradt lehellet. Aluljáró: koszos beton szaga, por, kukaszag, poros és mocskos üveg szaga - hasonlít a vonatok üvegéhez -, tiszta üveg alig érezhető szaga - talán a tisztítószer szagnyomai -, újságszag - ez is kellemes, de kissé tömény -. Nem voltak hajléktalanok ebben az aluljáróban, viszont pékség igen: édes, meleg szag, műkenyér szag, olyan manipulálóan finom, birtoklási vágyat felizzító szag. Kabátszagok: szövetkabát - régen mosott, de nem különösebben koszos - olyan rátelepedős, kissé fojtós szag, műbőrkabát kemény szaga, pufidzseki nájlonszaga keveredve a beleizzadt ember szagával, szövetdzseki meleg, kissé izzadt, de nem túl tömény, inkább puha szaga, öblítőszer szaga egy frissen mosott ballonkabátból.
Budapest február 6, 2008
Posted by asterdroid in : dimenzió, megfigyelés, Budapest , hozzászólásMár alig várom. Holnap egy kísérleti eszközzel felmérjük Budapestet, legalábbis egyes részeit. Letapogatjuk. Remélem, nem lesz baleset. A kísérlet célja olyan részletes mintavétel, mellyel például a szagokat is reprodukálni tudjuk majd, ezzel lehetővé téve a város bemutatását a magunkfajtáknak. Szóval körbeszaglászunk egy kicsit.
Eltűntem február 5, 2008
Posted by asterdroid in : blog , hozzászólásEltűntem egy időre, mert el vagyok havazva rendesen. Látom, közben sikerült leleplezi a “géplelkű” kommentelőt, aki nemrég hozzám is eljutott. Tudja valaki, hogy lehet megelőzni az ilyeneket? Én valóságos emberekkel szeretnék kommunikálni …
Látom, eluralkodott az ötös toplista, nem is rossz végigböngészni.
Na, megyek vissza a 4D-be, mert sok a dolgom.
Azért figyelek ám!
Érintés január 30, 2008
Posted by asterdroid in : földönkívüli, kommunikáció, érintés , hozzászólás(Akkeb 3.)
Mikor már jó ideje nézegettük egymást Akkebbel, kezdtem úgy érezni, nem fél tőlem. Észrevettem, hogy esténként, elalvás előtt, játszik a játékaival, beszél hozzájuk és ügyet sem vet rám. Szüleinek sem emlegette, hogy megint ott voltam, ők pedig nem nagyon kérdezték, találkozott-e velem.
A megfigyelési szakaszok tíznaposak voltak, emiatt tíz napon át minden este ott voltam Akkeb szobájában, majd tíz napig nem, aztán kezdődött minden elölről. Az egyik távolléti időszak után, amikor újra megjelentem Akkebnél, nagy meglepetésemre, odaszólt nekem:
- Szia!
Úgy meglepődtem, hogy ijedtemben összehúztam magam. Nem is tudtam, mit csináljak. Akkeb is meglepődött reakciómon, de aztán hívó mozdulattal fordult felém.
- Gyere! - mondta halkan.
Felocsúdva álmélkodásomból kicsit közelítettem hozzá, de nem akartam megijeszteni. Akkeb egy darabig nézett engem kicsi ágyából, úgy láttam, egyáltalán nem fél. Még közelebb mentem.
Sajnos még akkor nem tudtam vele beszélni. A nyelvüket már értettük, írásban, különösen digitális eszközökkel már tudtunk volna kommunikálni, de erre vonatkozólag a bázis határozott tiltást fogalmazott meg, és persze Akkeb még nem tudott írni-olvasni. Viszont beszélni meg mi nem tudtunk velük, mert nem tudtuk úgy képezni a hangokat, ahogy a hatták, de még hasonlóan sem. Egyébként is, a bázis tiltása erre is vonatkozott. Szóval, mivel nem tudtam vele beszélni, megvártam, amíg ő szól, vagy mutat valamit. Még közelebb mentem és kicsit előre nyújtóztam úgy, hogy ha el akar érni, neki is közelebb kell jönnie hozzám.
Először meglepetten nézett, talán kicsit meg is ijedt, de a kíváncsisága erősebbnek bizonyult. Odajött, különböző érzékszerveivel próbálta felmérni, milyen a testem, milyen is vagyok én. Olyan amőba-szerű, kicsit villódzó, de sötét látványt nyújtottam, azt hiszem. Türelmesen vártam, próbáltam nem mozogni, de amikor óvatosan hozzám ért, az nagyon furcsa volt, szinte tűszúrás-szerű, elkaptam magam és azt hiszem, el is szürkülhettem.
Ő is megijedt, hátrahőkölt egy kicsit és nem jött közelebb. Később elmondta nekem, milyen érzés volt hozzám érni. Mintha valami nagyon súlyos és sűrű ragadta volna meg azt az icipici részét a csápjának, amivel elért. Nem is érti, mondta később, hogy ilyen súlyos és sűrű érzést hogy kelthetett egy ilyen kicsi felületen való érintkezés.
Aznap este már nem közeledtünk tovább. Csak néztük egymást egy darabig, aztán Akkeb elaludt. Még sokáig ott kucorogtam a sarokban és gondolkodtam, aztán már hajnalodott, amikor kisurrantam.
Másnap este hasonlóan kezdődött minden, de már mindketten fel voltunk készülve az érzésre, ami ránk vár. Megkockáztattunk egy hosszabb érintést is, ugyanaz a furcsa érzés kísérte, de míg első alkalommal szinte fájt az a tűszúrás-szerű érintés, ezúttal már nem tűnt olyan borzasztónak. Viszont kellemesnek sem mondanám. Az biztos, hogy Akkeb nagyon bátran viselkedett. Későbbi elmondása szerint nagyon félt attól a sűrű és nehéz valamitől, ami nem is én voltam, inkább az érintésem. De azt valahogy érezte, hogy tőlem nem kell tartania. Azt hiszem, bízott bennem.
Néhány másodperc érintés mindkettőnknek elég volt. Ezúttal lassan húztuk el a kezünket. Számomra bizsergető érzés volt, ahogy az a tűszúrás-szerű furcsa érzés kezdett távolodni. Talán Akkebnek is kellemes érzés lehetett, mert lassan húzta el a kezét, majd néhány másodperc múlva már nyújtotta ismét. Ezúttal nem tartottuk ki az érintést, hanem rögtön elkezdtük lassan széthúzni a kezeinket és mihelyt eltávolodtak, újrakezdtük. Így ment ez a „simogatás” egy darabig, közben mindketten megnyugodtunk.
Ebben a tíznapos ciklusban ezt folytattuk. Lassan más testfelületeinket is engedtük, nekem például jólesett a (mondjuk úgy) hátam és a vállam simogatása, Akkebnek a feje körüli furcsa kinövések (csápkezdeményei) cirógatása. Ha ezeket simogattam, sokszor furcsa, mély, morgás-szerű, elégedett hangot adott és úgy fordult, hogy minél jobban elérjem őket.
Aztán megint tíznapos szünet következett. A bázison sokat agyaltunk a történteken. A többieknek még nem sikerült hasonló eredményt elérniük, nem volt összehasonlítási alapunk. Megvizsgáltak, nem okozott-e bármilyen sérülést, pszichológiai hatást az érintkezés. Szörnyű volt, napokig kurkásztak bennem, rajtam, az agyamban, mindenféle hülye teszteket végeztek, még karanténba is raktak. Persze mindezt „az én, jól felfogott érdekemben”. Hogy majdnem belepusztultam, mikor hat napig nem adtak enni és közben még szurkálgattak, megcsapolták testnedveimet, leborotváltak, szőrt növesztettek rajtam, megsütöttek, megfőztek, lefagyasztottak, felhevítettek, még ki is lapítottak, az nem nagyon izgatta őket. Ha belehaltam volna, persze azzal azt az elméletüket látták volna igazolódni, hogy a hatták legyengítettek, megfertőztek, tönkretettek, összezavarták elmémet, vagy valami hasonló.
Egész végig az a furcsa érzés motoszkált bennem, lehet hogy van egy ellenségem, aki így akar megszabadulni tőlem. Csakis az a tudat erősített meg, hogy valami olyat fedeztem fel, amit mások még nem és ezt a tudást további találkozások során szeretném gazdagítani. Végül a nagyfőnökhöz küldtek, akivel megtárgyaltuk a történteket. Megrótt, hogy engedély nélkül léptem fizikai érintkezésbe egy hattával. Nem tudta eldönteni, végül is jó-e ez vagy sem, de ha már megtörtént és semmi rossz hatást, sérülést, stb. nem okozott, úgy döntöttünk, folytassam a kísérletet belátásom szerint, persze a beszédet kivéve.
Műholdbecsapódás egy hónap múlva? január 27, 2008
Posted by asterdroid in : Föld, műhold, becsapódás , 2hozzászólásEgy meghibásodott nagy amerikai kémműhold valamikor február végén fog visszazuhanni a Földre. A tíztonnás eszközt nem lehet írányítani, ezért egyelőre nem tudni, hol fog földet érni. Gordon Johndroe, az Amerikai Nemzetbiztonsági Szolgálat szóvivője elmondta, számos műhold esett már vissza a Földre az utóbbi években és egyik sem okozott károkat. Egyúttal cáfolta azt is, hogy rakétával akarnák szétlőni a roncsot a becsapódást megelőzendő. Úgy tudni, a navigációs rendszer hibája miatt irányíthatatlanná vált műhold veszélyes anyagokat is tartalmaz. A becsapódás veszélyére minden földi állam kormányának figyelmét felhívták már. (Forrás: The Sunday Times, 2008. január 27.)
Itt tart a földi tudomány? Várj és menekülj, ha pont rád akarna esni?
Egy kisbolygó suhan el a Föld mellett! január 26, 2008
Posted by asterdroid in : Föld, bolygó, Mars, kisbolygó, aszteroida , hozzászólásA Marsot is “meglátogatja” egy kisbolygó!
A jövő héten a Föld és a Mars mellett suhan el egy-egy kisbolygó, de a csillagászok számításai szerint egyik égitest sem jelent veszélyt a két bolygóra. Szerdára virradóra a 2007 TU24 jelű, mintegy 300 méteres méretű aszteroida 550 ezer kilométerre közelíti meg bolygónkat, vagyis a Föld-Hold távolság nagyjából másfélszerésére. Az apró égitestet az amatőr csillagászok akár már kisebb távcsövekkel is megfigyelhetik, a hivatásos űrkutatók pedig kihasználják a kínálkozó alkalmat, és a kaliforniai Goldstone-ban, valamint a Puerto Rico szigetén fekvő Arecibóban létesített óriásteleszkópokkal háromdimenziós felvételeket készítenek róla.
Pontosan egy nappal később a Marsot közelíti meg egy 50 méteres kisbolygó, amely viszont szinte már vészes közelségben, 26 ezer kilométerre süvít el bolygószomszédunk mellett. A számítások szerint azonban, ha lennének is Mars-lakók, hozzánk hasonlón nekik sem kellene félniük, mert parányi az esélye annak, hogy a 2007 Wd5 becsapódik a felszínbe.
Jó két évtized múlva azonban egy veszélyesebb látogató érkezik a Földhöz. A 320 méteres Apophis kisbolygó 2029. április 13-án, ráadásul pénteken immár 36 ezer kilométerre közelíti meg a Földet, majd ezt a manőverét pontosan hét évvel később megismétli. Annak ellenére azonban, hogy a csillagászok számításai szerint ez a kisbolygó sem csapódik be a Föld felszínébe, néhány szakember máris terveket kezdett gyártani arra, hogy szükség esetén miként téríthetnék ki az Apophist pályájáról az ütközés elkerülése érdekében. A kisbolygókövető, -kutató szakemberek azonban esküsznek: a kozmikus karambol esélye egyenlő a nullával. [nepszava.hu]
A hatták megfigyelése január 25, 2008
Posted by asterdroid in : földönkívüli, dimenzió, kommunikáció, megfigyelés, gyerekek, birodalom, bolygó, galaxis , hozzászólás(Akkeb 2.)
Az első néhány találkozás ugyanúgy folyt, mint korábban. Csak néztük egymást, én a sarokból, Akkeb pedig a kicsi ágyából.
Hogy hogy kerültem Akkeb szobájába? Ott kezdem, hogy a bolygójukra hogy kerültünk.
Már régóta próbáltunk más bolygókon telepeket létesíteni, mert otthonunk, a Kharhüunnie túlnépesedett, erőforrásaink kezdtek elapadni, ásványkincseink fogytak, a bányák kimerültek és a bolygó állapota oly mértékben megváltozott, hogy határt kellett szabnunk a gazdasági fejlődésnek. Aki jobb életet akart, új üzleti vállalkozást, fejlesztéseket, azokat nagyon szorongatták ezek a körülmények, de nem tehettünk mást. A fejlődés egyetlen útja az volt, ha másik bolygóra költözünk.
Sokáig tartott, mire megtaláltuk. A Szanniellet bolygó nem volt messze, és nagyon hasonlított a Kharhüunniére. Volt víz, a légkör és a hőmérséklet is elviselhető volt. Viszont erőforrások és ásványkincsek tekintetében nem volt túl gazdag. A telepek felépítése nem ment valami gyorsan, de nem is kellett túl igényesnek lennünk.
Először azokat telepítettük ki a Szannielletre, akik a Kharhüunnie legjobban túlnépesedett és legszegényebb részein éltek. Bár mesterségesen kialakított környezetben kellett boldogulniuk, a rendelkezésre álló technikával elegendő élelmet tudtak termelni maguknak. Azt a kevés ásványkincset azonban, amit ki lehetett bányászni a Szannielletből, kezdték hamar felélni, tehát új utakat kerestek. Szerencsére a kitelepített szegény gyerekek között sok tanulékonynak és ötletgazdagnak bizonyult, hamar rájöttek, hogyan használják a szomszédos bolygók ásványkincseit.
Néhány évtizeden belül hatalmas fejlődés következett be és egyre mélyebben hatoltak be más naprendszerekbe is, használható ásványkincsek után kutatva. A Szanniellet gazdaságilag megerősödött és folyamatosan igényelt egyre több munkást a Kharhüunniéről. Bár az anyabolygó megmaradt politikai központnak, egyre több polgára vándorolt ki a sokasodó telepekre, hogy szerencsét próbáljon. Úgy tűnt, a világunk problémái kezdenek megoldódni, a bányákból folyamatosan érkezett az import, az erőforrások kezdtek végtelennek tűnni.
Ahogy egyre messzebb merészkedtünk a galaxisunkban, a szannielletiek átvették a felfedezőutak nehéz és veszélyes munkáját. Etikai kérdések nem nagyon izgatták őket, ezért ahol csupán primitív lényeket találtak, nem haboztak behatolni és kiaknázni a bolygó ásványkincseit. Hogy mennyire maradt meg a megbolygatott élővilág, nem nagyon foglalkoztatta őket; egy-két egysejtűvel több vagy kevesebb, mindegy volt nekik.
Ebből persze adódott probléma is. Mivel nem foglalkoztak ezekkel a primitív életformákkal, nem is figyelték, hogy nem hurcolják-e egyik bolygóról a másikra őket. Többször is volt példa fertőzésekre, amelyek sok áldozatot követeltek és csak kegyetlen elkülönítéssel lehetett megfékezni őket. Bár idővel szigorú szabályokat vezettek be, a veszély nem múlt el.
Mikor viszont a Hatta bolygóra érkeztek a szanielletiek, ott fejlett, technikai civilizációt találtak. Éppen ezért óvatosan közelítették meg őket, nem nagyon akarták, hogy idő előtt felfedezzék őket a hatták. Rájöttek, hogy nem nagyon érzékelnek minket, legalábbis nem elég jól. Kharhüunnie úgy döntött, megfigyelőket kell küldeni és óvatosan körülnézni. Ha nem is tudunk a Hatta bolygón bányászni, akkor is fontos, hogy ne akadályozzák a többi bolygón folytatott tevékenységünket. Bár nem rendelkeztek annyira fejlett technikával, hogy bolygójukon kívül komoly támadást indíthattak volna, már volt űrtechnikájuk, igaz viszonylag kezdetleges.
Így kerültem a Hatta bolygóra, kommunikációs megfigyelőként. Az volt a dolgom, hogy figyeljem a kultúrájukat, szokásaikat, kommunikációjukat, és idővel tanuljam meg nyelvüket (legalább egy-két dialektust), majd ha szükség lesz rá, közvetítőként dolgozzam. Mások is voltak persze, akik ugyanezt a feladatot kapták. A bolygó különböző pontjain, kisebb-nagyobb időeltolódással jelentünk meg. Védőfelszerelésre nem volt szükségünk, úgy tűnt a Hatta bolygón nem voltak olyan kórokozók, melyek veszélyesek lettek volna ránk. Azért minden nap, mielőtt visszatértünk volna a bázisra, fertőtlenítő és csírátlanító kezelést kaptunk. Az egész küldetésben ez volt a legrosszabb.
A hatták nem nagyon foglalkoztak velünk, mert ártani nem ártottunk senkinek, csak itt-ott megjelentünk. Mivel azonban nem tudtak rendesen érzékelni minket, féltek tőlünk. Azt hitték valami kísértet-félék vagyunk, hiszen megjelenésünk állandóan változó, kissé villódzó, de alapjában véve sötét volt. A legtöbben persze nem találkoztak velünk soha életükben és csak szóbeszédnek tartották a rólunk szóló meséket. Parancsba kaptuk, hogy ne keltsünk feltűnést, ezért sosem mutatkoztunk egyszerre több hatta előtt, mindig csak egy láthatott.
Mivel a hatták a negyedik dimenziót alig érzékelték, az általuk készített tárgyak is javarészt háromdimenziósok voltak, így könnyen járkálhattunk közöttük a negyedik dimenziót is használva anélkül, hogy megláttak volna. Persze számukra rejtélyesek voltunk, de nem is gondoltak arra, hogy a galaxis egy más részéből érkezett idegenek lehettünk volna.
Mikor Akkebékhez mentem, már jó ideje a Hatta bolygón voltam. Volt már sok ismeretem a kultúrájukról és a nyelvükről, és számos hattával találkoztam már. Általában hatalmas ijedtséget keltett felbukkanásom és sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnék úgy kapcsolatot teremteni velük, hogy ne féljenek tőlem. Talán még azt is megértenék, honnan jöttem.
Telt az idő, mi próbálkoztunk a Hatta bolygón, tettük a dolgunkat, megfigyeltünk, jelentettünk, meg minden. Közben nagy politikai változások mentek végbe a Kharhüunnién és a Szannielleten. Az anyabolygót már nem a legszegényebbek hagyták ott a legnagyobb számban, hanem a leggazdagabbak. Szépen áttelepültek a Szannielletre és az ottani központot fejlesztették tovább. Hamar eljött az idő, amikor a Karhüunnie befolyása a birodalomra oly mértékben lecsökkent, hogy a lázadások és a merényletek mindennapossá váltak. Most nem részletezem a folyamatokat, de a lényeg az, hogy egy Jabbeöttui nevű elnök szedte ráncba a politikai életet kemény intézkedéseivel és azzal, hogy az egyébként minden területen virágzó és hatékonyan működő Szannielletbe helyezte át a központot.
Mi a Hatta bolygón és a galaxis többi részén, a központtól távol élő többiek, csak azt vettük észre, hogy az utasításokat már nem a Karhüunniéről, hanem a Szannielletről kapjuk. A feladatunk nem változott, de több évtizedes munka után már annyi mindent tudtunk a hattákról, hogy úgy gondoltuk, ha kapcsolatba lépnénk velük, békésen meglennénk és bizonyára együtt tudnánk működni. Nem gondoltunk gyarmatosításra, inkább csak tapasztalatcserére, békés egymás mellett élésre. Na persze, hogy a politikusainknak mi járt a fejében, azt nehéz volt megmondani.
Amikor elérkezett az idő és a Szanniellet utasította a bázist, hogy ha óvatosan is, de kezdjük el keresni a személyes kapcsolatot a hattákkal, sokat próbálkoztunk. Persze kifejlett egyedekkel, azaz felnőttekkel próbálkoztunk, de nagyon kevés sikerrel. Ekkor felvetettem, hogy próbáljuk meg ivaréretlenekkel (hogy jobban megértsétek: gyerekekkel). Talán ők tanulékonyabbak, nyitottabbak, talán nagyobb remény van arra, hogy mire felnőttek lesznek, egyszerűen megszokják, hogy egy más bolygóról származó faj él közöttük.
Akkebbel való találkozásaim igazolták ezt az elképzelést és a többiek közül is sokan megpróbálkoztak gyerekek meglátogatásával. Voltak, akik sikerrel jártak, ennek ellenére feletteseink nem nagyon bíztak benne, hogy a gyerekeken keresztül eljutunk addig, hogy tárgyalni tudunk majd a hatták vezetőivel.
Közben a hatták technikai fejlődése eljutott odáig, hogy komolyan fürkészni kezdték a galaxisukat. Úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy felfedezzék bányászati tevékenységünk nyomait, illetve a bázist. Úgy döntöttünk, a bázist áthelyezzük messzebbre, járműveinket nem tároljuk a bolygón és csak ritkábban térünk vissza a bázisra. Addig egyesével jöttünk-mentünk a bolygó és a bázis között, mindenki a saját járművén, attól kezdve viszont adott gyülekezési helyen és időben kellett megjelennünk, és a bázis által küldött járművel tudtunk csak közlekedni. Ez azzal járt, hogy keményebb biztonsági intézkedéseket kellett foganatosítanunk nehogy észrevegyenek, ugyanakkor meg kellett tanulnunk hosszabb-rövidebb ideig élni a Hatta bolygón. Nem volt egyszerű. Először csak egy-két napig, majd egyre hosszabb időre maradtunk a bolygón, egyre komolyabb felszereléssel és álcázó berendezéssel.
Akkebbel való első találkozásom idején már képesek voltunk húsz napig egyfolytában a bolygón maradni, de biztonsági okokból tíz napos ciklusokban dolgoztunk. Tíz nap a Hatta bolygón, tíz nap a bázison. Ennek lejártával a bázis egy járművével visszaérkeztek az előző „műszak” megfigyelői a bázisra, a következő „műszak” pedig átment a bolygóra. Voltak, akik ugyanarra a megfigyelőhelyre mentek, ahonnan egy társuk visszajött, például akik kormányokat, politikai tárgyalásokat figyeltek meg, vagy kutatási folyamatokat kísértek figyelemmel. Mások, mint én is, kapcsolatteremtő projekteken dolgoztak, ezek egyéni feladatok voltak.
Mondhatjuk úgy, az én egyik projektem az Akkebbel való kapcsolatfelvétel volt.
Első találkozásom Akkebbel (Akkeb 1.) január 24, 2008
Posted by asterdroid in : földönkívüli, dimenzió, találkozás, gyerek , 2hozzászólásAmikor először találkoztam Akkebbel, még kisgyerek volt. Egy kisvárosban élt a Hatta Birodalom szélén. Szülei nem voltak jómódúak, kemény munkával keresték meg a betevőre valót, de komoly anyagi gondjaik nem voltak.Tudni kell, hogy a hatták nagyobbak, mint mi, viszont, bár ugyanúgy négydimenziós lények, mint mi, érzékszerveik nem olyan kifinomultak, ezért vannak problémáik a 4D-s érzékeléssel. Amikor felfedeztük birodalmukat, egy jól működő, de elmaradott társadalmat találtunk, ahol a technikai civilizáció még csak úgy száz-százötven évre nyúlt vissza.Volt iparuk, voltak kommunikációs hálózataik, műholdjaik, stb. Használták a rádiót és már az atomenergiát is. Viszont nem tudták megoldani világuk legsürgetőbb problémáit. Sok hatta élt olyan társadalomban, ahol misztikus hitek, vallások határozták meg az alapelveket, de ezek a mindennapi élettől már jelentősen eltávolodtak. Sajnos a birodalom vezetői nem ismerték fel időben, hogy befolyásukat és különösen a vallási vezetők befolyását sokkal jobban latba lehetne és kellene vetni a globális problémák megoldása érdekében.Akkeb családja is szenvedett ezen problémáktól. Olyan régióban éltek, ahol a száraz évszak egyre forróbb és hosszabb, az esős évszak viszont egyre szárazabb és rövidebb lett. A változást évről évre tapasztalni lehetett. A földművesek próbáltak új megoldásokat keresni, a kutatók új gabona fajtákkal kísérleteztek, de kevés sikerrel. Komolyan kellett számolni azzal a fenyegetéssel, hogy néhány évtizeden belül az élelem és az ivóvíz ritka kinccsé válik. Ugyanakkor a hatalmon lévők, bár folyton arról beszéltek, mit lehetne tenni, nem jutottak semmire, a megoldások elvesztek a gazdasági növekedésről folytatott vég nélküli vitáik során.De nem erről akarok beszélni, hanem Akkebbel való első találkozásomról.Mint mondtam, a hatták nem látják jól a negyedik dimenziót, ezért, amikor velünk találkoztak, féltek tőlünk. Bár kisebbek vagyunk náluk, mégis félelmet keltett bennük állandóan változó, néha alig látható, kissé villódzó megjelenésünk. Hogy számukra így nézünk ki, azt Akkeb mesélte el nekem később. Ő azonban, bár még csak kisgyermek volt, egyáltalán nem félt tőlem, amikor akkor este, elalvás előtt, a szobájában megjelentem.Csak nézett, én is néztem őt, egyikünk sem szólt semmit. Próbáltam mozdulatlan lenni, de azt hiszem a villódzás-szerű változások nem szűntek meg. A félhomályban éreztem, hogy megdöbbenve és kíváncsian méreget. Ő is szinte mozdulatlan volt, csak sok, apró szemének csillogásán láttam, hogy figyel. Egyikünk sem mozdult. Ő nem jött közelebb, én meg nem akartam megijeszteni, úgyhogy maradtam, ahol voltam. A kezdeti feszültség a szobában kezdett lassan oldódni. Egy idő után aztán elaludt.Szóval semmi különös. Csak néztük egymást. Azonban a mai napig élénken él bennem az élmény, hogy végre valaki nem sikítozva menekül előlem. Úgy döntöttem, másnap este is visszatérek.Reggel Akkeb elújságolta szüleinek, hogy mit látott:
- Este szörny a szobámban! - mondta kezdetleges gyereknyelven.
Anyja megrökönyödve nézett rá.- Egy szörny? És nem ijedtél meg? Nem sírtál?
- Nem sírtam – mondta Akkeb, majd anyját faképnél hagyva, játékaihoz vonult. Kis idő után anyja utána ment és faggatni kezdte.
- És milyen volt a szörny?
Akkeb először nem válaszolt, aztán csak annyit mondott, fel sem tekintve a játékok közül:
- Barna.
Anyja úgy látta, nem kell nagy feneket keríteni a dolognak és annyiban hagyta. Hanem másnapra, mikor Akkeb megint jelentette, hogy lefekvés előtt ott volt a szörny, már volt terve.
- De nem bánt, ugye?- Nem – válaszolta Akkeb.- Akkor mit csinált?- Ül a sarokban.- Nagy vagy kicsi?- Nem nagy.- Értem – mondta anyja és kis szünet után így folytatta:- Te, figyelj, akkor az nem is szörny.- Nem szörny?- Nem. Inkább valami manó-féle.- Manó. Manó – ismételte Akkeb.- Igen, manó volt. Egy barna manó.- Barnamanó.Szótlanul a játékaihoz sétált, gondolataiba mélyedve, majd magában még azt motyogta:- Barnamanó.
Aztán egy darabig nem is beszéltek róla, csak délután, amikor az apja is ott volt, elújságolta neki:
- Apa, szörny a szobámban.- Nem szörny, Akkeb, – vágott közbe anyja – hanem manó.- Manó – mondta a kislány.- Igen, manó.- Manó – fordult újra az apjához. - Nem bánt.- Úgy van. Nem bánt – helyeselt anyja.- És milyen? – kérdezte az apja. – Nagy, szőrös?- Barnamanó – jelentette ki Akkeb, miközben csendesen játszott a járgányaival.- Azt mondja, nem nagy és barna, és csak ül a sarokban és néz – mondta helyette az anyja.
- Aha - felelte apa, miközben vett még egyszer az ételből. - Akkor semmi gáz.
Anyja nem felelt semmit, csak magának mondogatta: „Akkor semmi gáz.”
A kód január 22, 2008
Posted by asterdroid in : blog, földönkívüli, dimenzió, Föld, kommunikáció, nyelv , 1 hozzászólásKommunikációs megfigyelőként az a feladatom, hogy vizsgáljam, különböző fajok hogy kommunikálnak. Nemcsak a Földön, de más világokon is. Jó pár nyelvet is megtanultam már.Mindenféle emberi kommunikációt tanulmányozok, szóbelit, írásbelit, elektronikusat, a művészetet, stb. Vannak olyan kultúrák, ahol csak szóban kommunikálnak, ami szuper, és a metakommunikációval együtt igen mély és sokrétű. Fantasztikus, hogyan hagyományozódik minden tudásuk nemzedékről nemzedékre csupán szóban, minden írásos feljegyzés nélkül. Azok a kultúrák, melyeknek van írása, nagy tudást őriztek meg, de mi van, ha azóta a nyelvük eltűnt és senki sem tudja, megfejteni az írásukat? Sok példa van rá, hogy ha nem áll rendelkezésre egy ugyanolyan tartalmú ismert szöveg, igen-igen nehéz , gyakran lehetetlen megfejteni az írást. A másik irányban sincs egyszerű dolgunk, hiszen még ha ismerjük is az írást, gyakran nem lehet rekonstruálni a beszélt nyelvet. Az egyiptomi hieroglifák esetében például, bár az írást megfejtették, sok jel beszélt formája ismeretlen maradt.A SETI projectben elküldött üzenetek megfejtéséhez először látni kell azt a kultúrát, amely küldte, megtanulni a kommunikációjuk módját, majd azután lehet megtudni, mi is jelentett az üzenet. A ti esetetekben, azt hiszem a legfontosabb üzenet az volt, hogy lézettek.Hát, ami azt illeti, most hogy már majdnem 29 éve élek ’itt’, el tudom mondani nektek, hogy azok az üzenetek elég bénák voltak, különösen azok a keresztszemes hímzésminták. Hogy is tudná valaki, aki még sosem látott benneteket értelmezni azokat a képeket? Most hogy már megtaláltunk benneteket és elkezdtünk kommunikálni veletek, sokkal könnyebb a dolgunk. Nektek sem kell kódolnotok, amit akartok mondani, és most, hogy az elektronikus kommunikációt megoldottuk, én is megtalálom a módját, hogy „beszélhessek” veletek, és ti is velem. Szóban, vagy más módon sokkal nehezebb lenne érintkeznünk, és nem is jutottunk el még technikailag oda, hogy meg tudjuk tenni.Látom, volt, aki elolvasta, amit írtam és reagált is rá. Ez jó, mert egy idő után rá fogtok jönni, milyen fontos, hogy „halljátok a hangunkat”, és talán még fontosabb, hoby mások is hallják a tiéteket.Eddig közülünk nem nagyon volt senki képes arra, hogy üzenjen nektek. Igazság szerint csak én beszélek magyarul elég jól ahhoz, hogy kommunikáljak veletek. Még azoknak a kollégáimnak, akikkel együtt dolgozom ezen a projekten sincs fogalmuk arról, miket beszélek nektek és ti hogyan reagáltok rá. Nem is nagyon érdekli őket a beszélgetésünk tartalma. Csak a digitális technológiátok és az elektronikus kommunikáció technikai háttere izgatja őket. Tanulni akarnak tőletek. Az igazat megvallva, nem is törődnek vele, mit csináltok vagy beszéltek. Én viszont igen. Szerintem lehet, hogy többet tudunk egymásról tanulni, ha nemcsak a technikai részletek fontosak, hanem maga a kommunikáció, az egymással beszélgetés. Fontosak a faj hagyományai, emlékei, értékei, céljai. Fontosak az egyének, a vélemények, a szokványostól eltérő gondolatok. Úgyhogy csak meséljetek magatokról. Különösen az érdekel, mit gondoltok a blogolásról.
Érzékelés 3D-ben és 4D-ben január 21, 2008
Posted by asterdroid in : földönkívüli, dimenzió, Föld, megfigyelés , hozzászólásA ti 3D-s világotokban a tér három érzékelhető dimenziójához vagytok szokva, mindent ezen belül képzeltek el és iszonyú nehéz lenne másképp gondolkodni. De vizsgáljuk meg, vajon az emberek valóban 3D-ben látnak-e.
Ami azt illeti, az emberi szem csak 2D-ben lát, a retinára vetülő kép 2D-s. Viszont mivel két szemetek van, ez a két képet kissé más szögből készült vetület, amit aztán az agy összerak. Ez teszi lehetővé a három dimenzió érzékelését. De valóban így van-e?
Ha közeli tárgyat nézel, két eléggé különböző szögből készült vetülettel van dolga az agyadnak, ebből jó 3D-s képet tud csinálni, meg tudja becsülni a tárgyak távolságát és méretét. Viszont ha például egy távolabbi, mondjuk hegyláncot nézel, akkor nehéz megmondani, melyik csúcs magasabb, illetve megbecsülni az egymástól való távolságukat. Miért is? Mert a két 2D-s kép tulajdonképpen egyforma, hiszen a látószögek különbsége elhanyagolható.
Összefoglalva, a vizuális érzékelésetek alapvetően 2d-s érzékelés, és csak az agyon múlik, hogy összerakja a két 2D-s képet 3D-ssé, illetve a távoli hegylánc esetében tanulással és képzelőerővel lehet 3D-s modellt alkotni a tárgyakról az agyban.
Ami a többi érzékszerveteket illeti, van amelyik, tapintás például, amely az agynak 3D-s képet küld valóban, de eléggé korlátozottan, hiszen csak azokat a tárgyakat érzékeli, melyeket elérsz. A hallás és a szaglás tanulás által válhat 3D-s érzékszervvé és fejlődhet ki a tárgy távolságának észlelése, viszont alakot nem mutat. Ugyanakkor például a denevérek az ultrahang segítségével 3D-t érzékelnek, és sokkal jobban, mint a ti érzékszerveitek, viszont ez is egy viszonylag közeli távolságon belül működik csak.
A vizuális érzékelés és az ultrahangos technika együttese lehetővé tenné számotokra a 3D-s ’látást’, de addig azt kell sajnos mondjam, hogy az emberi érzékelés alapvetően 2D-s marad.
De mi a helyzet a mi érzékelésünkkel? A vizuális érzékelés nálunk is 2D-n alapul, ugyanúgy, mint nálatok, de ezen kívül használunk egy a denevérek ultrahangos hallásához hasonló érzékszervet is a harmadik dimenzióra, és van egy érzékszervünk a negyedikre is, ami a sugárzás spektrumának érzékeléséhez hasonló tevékenységet végez a negyedik (térbeli) dimenzióban. Ez utóbbit képzeld el úgy, mintha színeket látnál, de míg a ti világotokban a valódi szín a részecskék 3D-ben végzett mozgásától függ, addig a mi negyedik dimenziónk érzékelése nem színeket jelent, ez csak hasonlat, hogy jobban megértsd.
Nehéz lenne leírni egy 4D-s tárgyat, pláne képet készíteni róla. Azonban lehetséges vetületeket használni, mint a műszaki rajzban.
Ha nehézséged van a dimenzió fogalmával, lásd:
http://hu.wikipedia.org – dimenzió, negyedik dimenzió
http://edmroa.freehostia.com/vis.html - it mozgókép is bemutatja